Connect with us

Nem az Apple hibája volt az iCloud képlopási botrány

Dotkom

Nem az Apple hibája volt az iCloud képlopási botrány

A hollywoodi hírességek privát fotói nem az Apple rendszerének hibájából kerültek rossz kezekbe.

Néhány nappal ezelőtt közöltük a hírt, miszerint ügyes hackereknek sikerült hozzájutni számos hollywoodi híresség privát fotóihoz az iCloud fiókokon keresztül. A minap az Apple is kommentálta a történéseket, és vizsgálatot indított az ügyben. Közel 40 óráig tartott az ellenőrző folyamat, melyből az derült ki, hogy nem a vállalat hibájából kerülhettek ki a fotók. Igaz, végtelen próbálkozási lehetőség állt a kackerek rendelkezésére, de ezzel még nem okolható az Apple.

Egyértelmű volt, hogy csak a kiszemelt felhasználóneveket és biztonsági kérdéseket támadták, és tudták, hogy mit keressenek, mivel próbálkozzanak. Az óriásvállalat továbbra is folytatja a keresést, és mindent megtesz, hogy elfogják a tetteseket, hiszen gondolhatjuk mekkora felháborodást keltett ez a sztárok körében. Addig  is arra szólítanak fel mindenkit, hogy használjanak erős jelszót, és kapcsolják be a kétlépcsős azonosítást.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

Kütyük

longines-hydroconquest-full-black-ceramic-l3-784-4-56-9-1

SmartWatch

Igazán férfias sportórát mutatott be a Longines

2019. július 20. szombat
Business woman are checking stock market graph on digital tablet

Office

SUSE Enterprise Storage 6: miénk itt a tár!

2019. július 17. szerda
caw211w-fc6467-special-ed-through-time-80s-2019
maxresdefault

SmartPhone

Nokia okostelefond van? Akkor azonnal frissítsd Pie-ra!

2019. július 13. szombat
procentric

Smart-TV

TV-k veszik át a wifi-hotspotokat a hotelekben

2019. július 10. szerda

Dotkom