Connect with us

Hirdetés

technokrata

Teszt: Samsung UE55JS8590 ívelt SUHD TV – a ház mozija

Házimozi - HiFi

Teszt: Samsung UE55JS8590 ívelt SUHD TV – a ház mozija

Hatalmas, csúcskategóriás tévé járt nálunk, amely tényleg elhozza a moziélményt a szobánkba.

Tévéről eddig nem sok tesztet közöltünk, ám most nem apróztuk el, egyből egy csúcskategóriás készüléket próbálhattunk ki a Samsung hazai képviseletének jóvoltából. Már amikor a futár letette a hatalmas dobozt, csak bámultunk, hogy mi került a birtokunkba.

Ez tényleg hatalmas!

Egy 55 hüvelykes, tehát 138 centis(!) képátlójú, ívelt, 4K SUHD televízió lapult a csomagban (pontos típusjelzése: UE55JS8590). Mondjuk a nettó 24 kilójával a lapulás kicsit szerény kifejezés. Először azt sem tudtuk, hogy hol fogjuk üzembe helyezni, aztán végül egyik kollegánk úgy döntött, nála jó helye lesz ennek az óriásnak. A cipekedés mindenképp kétemberes munka, ekkora pakkot senki nem tud egyedül megfogni. Az összerakás kifejezetten egyszerű mutatvány, a képernyőre néhány csavarral rögzíthető a masszív, ám szemből kecses látványt nyújtó (és persze ívelt) talp. Természetesen a VESA szabványú fali rögzítésnek sincs akadálya, de szerintem az ívelt tévé jobban mutat a saját talpára helyezve. Mellesleg kikapcsolva is impozáns látványt nyújt, a szupervékony, alig látható keretek és a fémes felületek a lakás egyik díszévé teszik.

samsung_suhd_tv_8

Van mit rákötni

A csomagolásban két kisebb pakk is rejtőzik, ebben vannak a tartozékok. Az egyikből egy fekete doboz bukkan elő, amin kizárólag csatlakozók vannak, konkrétan három HDMI és két USB 2.0. Mivel a tévé nagyon vékony és még ívelt is, így a hátlapján csak korlátozott számú interfész fért el, így például HDMI-ből és USB-ből is csak 1-1 található rajta (ez utóbbi viszont 3.0-s). Ha valakinek ez elég, akkor elég, ha nem, akkor ott a bővítő, ami egyetlen kábelen továbbítja az adatokat a tévé felé. Természetesen nem hiányozhat a távirányító sem, itt egyből kettő is jár, az egyik a hagyományos, a másik a Samsung Smart Touch változat (erről kicsit később). Ezek után nincs más dolgunk, mint a tápkábelt egy konnektorba dugni és indulhat a bekapcsolás.

samsung_suhd_tv_4

Távolról az igazi

Mégegyszer leírom, hogy 138 centis képátlóról beszélünk, tehát jó néhány méterre kell ülni tőle, hogy ideális élményt nyújtson. Közelebből se rossz, csak olyan, mint amikor a moziban a 18 soros teremben az első 1-2 sorban ülnénk, bár itt legalább nem kell 45 fokban felfelé bámulni. A tévé beállítása nem egy bonyolult procedúra, első lépésként kiválasztjuk a magyar nyelvet, majd következik a csatornakeresés. Persze az igazán izgalmas az, amikor belevetjük magunkat a menürendszer mélyébe. Annyi konfigurálási lehetőséget kapunk, hogy csak felsorolás szintjén említve is kitennének egy önálló cikket.

samsung_suhd_tv_2

Hanggal és mozgással

A tévé vezérlése többféle módon is lehetséges, bár ezekből kettő csak elvi opció. A hangvezérlés azért esik ki, mert nem működik magyar nyelven, bár ha valaki kedvet érez hozzá, akkor angolul vagy németül eldiskurálhat vele. Még kevésbé működik a mozgásvezérlés, mivel a kamera hiányzik, azt külön lehet megvenni hozzá. Marad tehát a távirányító, ebből úgyis kettő van. A hagyományos elsőre kicsit csalódást keltő, mivel pont ugyanolyan, mint amit az akciós 80 ezres változathoz is adnak. Ám ott a Smart Touch, ami viszont egészen új élménnyé varázsolja az irányítást.

samsung_suhd_tv_5

Távirányító, mint egér

Két dolog tűnik fel rögtön a Smart Touch-on. Az egyik, hogy csak minimális szűmú gomb van rajta, a másik pedig, hogy ívelt, kézbe simuló formája van. Felül, a gombok között van egy szenzor, amire ha rátesszük az ujjunkat, akkor megjelenik egy egérmutató a tévén, ezt a kezünk mozgatásával tudjuk mozgatni, a szenzor megnyomásával pedig kattinhatunk. Elsőre nagyon furcsa, de ha az ember hozzászokik, sokkal gyorsabb és kényelmesebb a hagyományos megoldásnál.

samsung_suhd_tv_7

Igazi mindenevő

Csatlakozókból elég jól el vagyunk látva. Adott az összesen négy HDMI, három USB (ebből az egyik 3.0-s, illetve mindegyik MHL), LAN, kompozit, komponens, optikai audio kimenet, ezen felül a/b/g/n/ac szabványt ismerő WiFi, Bluetooth, és két kábeles bemenet a tévéadásokhoz. Ezekkel nem is volt probléma, a WiFi pillanatok alatt rákapcsolódott az otthoni routerre és mivel a tévéhez kaptunk egy S6-ot is, a WiFi Direct és Screen Mirroring is élesben vizsgázott. Egyébként nem csak a telefonról a tévé felé, hanem fordítva is lehet tartalmat továbbítani, tehát a (Samsung) mobilon is nézhetjük a tévé adását. Van persze CI nyílás a kábelszolgáltatók kódkártyájának, ami egyébként a készülék vékonysága miatt külön adapterrel pattintható a helyére. Nem véletlenül van amúgy leragasztva a helye, hiszen ez már az a kategória, ahol a klasszikus tévénézés a legkevésbé lényeges funkció.

samsung_suhd_tv_1

Valódi mozi a szobában

Na de a filmnézés! Lehet itt marketing bullshitet emlegetni, de bizony a hajlított képernyő, főleg ilyen méretben tényleg mozihatást kelt (megfelelő távolságból). Ráadásul a 4K felbontásnak is köszönhetően a képminőség lehengerlő, a színek kiugranak a helyükről. Vannak előre konfigurált üzemmódok, de a menüben többtucat finomhangolási lehetőség van, köztük olyan okosságok, hogy az esetleges alsó-felső fekete sávoknál a LED háttérvilágítást lekapcsolja, így kiküszöbölve a szürkés-fehéres bevilágítást. Nyilván ebben az AMOLED technológia a tökéletes, de itt is szinte azonos eredményt kapunk. A mellékelt demó pendrive-on lévő kisfilmek után következett a külső merevlemez, melyen 4K és 1080p felbontású filmek sorakoztak. Gondok egyiknél sem adódtak, a 4K-nál kisebb felbontásokat a tévé automatikusan képes felskálázni, ezt az 1080p esetében alig lehetett észrevenni. Ráadás, hogy a csodás kép mellett a tévé saját hangrendszere is képes értékelhetőt nyújtani. Csodát azért ne várjunk, de a 2.2-es rendszer a különálló mélynyomókkal bőven több a semminél. Egészen addig, amíg rá nem kötjük valami normális 5.1 vagy inkább 7.1-es rendszerre.

samsung_suhd_tv_3

Böngésszünk vagy játsszunk?

Ha épp nincs kedvünk a filmekhez, akkor sem kell kikapcsolnunk, hiszen Smart TV-ről beszélünk. Lehet például böngészni, bár a szoftver a Flash, Silverlight és hasonlókat nem kezeli, de a YouTube önálló klienst is kapott. Tudunk Skype-olni, valamint a gyerekek akár játszhatnak is. Noha ezt nem nagyon hangsúlyozzák, de a tévé rendszere a Tizen OS-en alapszik, a saját alkalmazásboltjából extra programokat is letölthetünk rá. Sajnos itt ütközik ki, hogy itthon hiányzik a megfelelő háttér az ilyen készülékek mögül (és nem csak a 4K adásról beszélek hiszen már az 1080p is csoda lenne), hiszen a programok nagy része nem is működik hazánkban, de ez nem a tévé hibája.

A tesztelt típus egyelőre még nem is kapható nálunk, Németországban kb. 1 millió forintnak megfelelő euróért kínálják. Páran most biztos a szívükhöz kaptak, és bár ez tényleg rengeteg pénz egy tévéért, de ne feledjük, néhány éve még az LCD TV maga volt a luxus. Ebből a készülékből biztosan nem lesz teszkós tömegcikk, viszont aki valódi moziélményt szeretne otthonra és meg is van az anyagi háttér hozzá, az ne adja ennél lejjebb.



Szólj hozzá!

További Házimozi - HiFi

Samsung UE55JS8590 SUHD TV

  Megjelenés éve: 2015
  Pro:  
  - gyönyörű dizájn
  - remek képminőség
  - Smart Touch távirányító
 
  Kontra:  
  - magas ár
  - néha akadozó szoftver
  - hatalmas szoba kell hozzá
 
Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés