Connect with us

Hirdetés

technokrata

Teszt: Lenovo IdeaPad Yoga 13 – Kifordul magából a Windows

Laptop tesztek

Teszt: Lenovo IdeaPad Yoga 13 – Kifordul magából a Windows

A Lenovo egyik korábbi újdonsága, a Windows 8-as Yoga 13 járt nálam egy hosszabb ideig és szemben az eddigi érintőképernyős megoldásokkal, ez nem húzott fel két perc alatt.

A Windows legújabb verzióját lehet utálni, elfogadni és szeretni. Az otthoni számítógépemen és a munkaállomásomon is ez fut és azóta szinte szárnyra kapott a gép. Minden program kifogástalanul fut, a napok óta háttérben tartott programok gondolkodás nélkül felélednek. De ezt már mindenki tapasztalta, aki Windows 8-at telepített a gépére. Persze a metró felület, vagyis a Windows UI számomra hasztalan, gyorsindítónak használom maximum. De nem is a hagyományos gépekre találták ki igazán, hanem az érintőkijelzősükre. Mint a nálam járt Dell Inspiron 15z Touch-ra vagy a kevésbé szeretett (mondjuk ki, utált) Samsung ATIV Smart PC-re.

A Dell igazából megszólalásig olyan volt, mint egy hagyományos laptop, csak a kijelzője érintős volt, addig az ATIV PC már más tészta volt, ugyanis a számítógép maga a kijelző volt, a billentyűzet csak egy dokkolós eszközként funkcionált a könnyebb gépelés érdekében. Míg a Dell-nél azt mondtam, hogy nagyjából oké volt a Windows 8, addig a Samsung netbook-tablet PC-jére azt kellett mondanom, hogy a Windows 8 igen csak kiidegelt. Valahogy nem jött jól ki a Metro-style, a hírek olvasása közben a z ujjal lefele görgetést, már amikor ment, kijelölésnek vette, a YouTube-ot pedig használni se bírtam. De nem úgy a Lenovo ultrabookjánál. Meg kell mondjam, elég frappánsra sikeredett.

SAM_0433

Külső jegyek
A készülék nagyon vékony, a legvastagabb pontján sincs több mint 16.9 mm. Ennek örömére a DVD meghajtót ne is keressük. A fogása kellemes, enyhén gumírozott jelleggel rendelkezik, ami jól jöhet azoknak, akik állandóan attól tartanak, hogy kicsúszik a laptop a kezükből. Mindemellett még csak nem is nehéz, mindössze másfél kilogramm az összsúlya.

SAM_0436

Túl sok port nincsen rajta, csak egy USB 2.0, egy USB 3.0, egy hagyományos fülhallgató kimenet, egy HDMI port és egy SD kártyaolvasó lett elhelyezve a készülék oldalán. Amire azonban sose gondoltam volna, hogy a bekapcsoló gomb elől van, méghozzá a bal elején, a visszajelző ledek mellett. Hosszas keresgélés után jöttem rá, hogy egyik billentyű se fogja elindítani a gépet, hanem egy sötét közegben szinte láthatatlan, ám alvó módvan villogó, apró kis fekete műanyag pöcök. A készülék másik oldalán található a külső hangerő szabályozó, ami akkor jöhet jól, ha tabletként használjuk a Yoga-t.

SAM_0442

A készülék IPS kijelzőjének a méretét a név is elárulja, 13 hüvelykes, vagyis 33 centiméter átmérővel rendelkezik. Felnyitva a billentyűzetét átlagosnak nevezném, furamód azonban az Fn gombok nem az extrákhoz lettek beállítva, mint a hangerő szabályozás vagy a fényerő állítása, hanem az F-billentyűkhöz. Touchpad-je nagy és finom minőségről árulkodik.

SAM_0451

Belsőségek
Vannak dolgok, amik lenyűgöznek, de sokszor csalódni is kell. Személy szerint a tárhelyet nagyon kevésnek találom. Bár az SSD hivatalosan 128 GB-os, a Windows 8at is hozzáadva mindössze 97 GB-ot sikerült összeszámolnom a két partíció esetén, ami nálam körülbelül három hét alatt meg is telne. Érdemes venni mellé egy külső portable merevlemezt.

SAM_0454

A processzora Intel Core i5-3317U, ami 1.7 Ghz-es órajellel rendelkezik, 3 MB cache-sel és 2.6 GHz-re is felhúzható, ha nem bánjuk, hogy a gépünk melegszik és hamarabb lemerül. A nálunk járt tesztpéldány a középső készülék, ugyanis az egyel nagyobb processzorral szerelt verzió Core-i7-es , 1.9 GHz-es, 4 MB cache-e van és 3 GHz-ig skálázható. A kisebbik szót se érdemel.

A videókártyája integrált Intel HD 4000-es, ami elég jó arra, hogy 1080p-s filmeket is nézzünk rajta. Sőt, amíg be nem sokal, addig a 4K-s YouTube videókkal is elboldogul, de hamar megtelik a memória és onnantól már élvezhetetlen a film. Nem beszélve arról, hogy szinte tüzel a készülék alja.
SAM_0440
Ha az ölünkben használjuk a gépet, akkor a térdünkre nyomja a hőt, tablet PC-ként azonban alulra fújja ki a meleg levegőt.

SAM_0453

Hangszórója 2×1 Wattos, nem olyan nagy durranás, de jelentősen hangosabb, mint a Lenovo ThinkPad X1 Carbon-é volt. Nem hangos, nincs túl sok mély, de ettől még elfogadhatónak tartom.

SAM_0452

Van webkamerája is, ami mindössze 1 megapixeles és maximum 720p-s felbontásban vesz minket. Érdekesség, hogyha például filmet nézünk és a lejátszó támogatja a gesztus érzékelést (Motion Control), akkor a kamera filmalatt folyamatosan sasol minket, és ha ráutaló magatartást tanúsítunk például aziránt, hogy ugorjunk a következőre a játszási listán, akkor a lejátszó átugrik a következő filmre. Ráutaló magatartásnak ebben az esetben az számít, ha a tenyerünket a kijelző előtt balról jobbra húzzuk.

SAM_0475

Bekapcsolva
Egy valamit el kell árulnom, az ultrabook közel egy hétig alvó módban leledzett a szerkesztőségben. Amikor elraktam, maximum töltöttséggel bírt, amikor azonban újra bekapcsoltam, az akkumulátor közel 100 százalékon volt. Igazi Die Hard akksija van, a hivatalos üzemideje egyébként 8 óra. Ez nálam hat volt, igaz az is, hogy nem energia hatékonyan használtam, hanem kiegyensúlyozott módon.

SAM_0466

A készülék a McAffe uninstallálása után gyorsan újra indult, a bejelentkezés és a használatbavétel hamar megtörtént, lévén hogy alig van rajta valami. A laptop alapesetben piszok gyors, bár a tapipad-nál nekem hiányzik a lefelé görgetés. A Yoga azonban nem ennyiből áll, ugyanis a kijelzője hátrafelé hajtható ütközésig, vagyis a 360 fokban nyitható a fedele/kijelzője.

SAM_0458

Ennél továbbmenve nem vagyunk kötelesek tablet PC-ként használni, akár asztali naptár-szerűen is használhatjuk oly módon, hogy a kitámasztója a billentyűzet, ugyanis a kijelző tartalma forog. Itt azonban egyetlenegyszer belefutottam egy bug-ba, amikor is a virtuális billentyűzet tablet módban feljött majd eltűnt. Ezt megcsináltam vagy tízszer, majd amikor hagyományos laptop módba raktam a kijelzőt, akkor fent maradt. Ha újra tabletként akartam használni, akkor megint el kezdte játszani a félénket. Egy újraindítás azonban segített.

SAM_0463Amikor a Yoga 13-at tablet PC-ként kezdjük használni, nem kell félni, hogy benyomódnak a billentyűzet gombjai, ugyanis ilyenkor inaktívak.

SAM_0459

Hogy milyen az érzékenysége és a pontossága a kijelzőnek? Ha az ATIV Smart PC-nek ilyen lett volna, akkor nem lett volna semmi bajom a Windows 8-cal. Itt viszont teljesen használható a rendszer. Minden elsőre megy, sőt! Ha Chrome-ban nézek a YouTube-on filmet, akkor tudok ugrani az időben előre és hátra, könnyedén szabályozom a hangerőt és a videó minőségét.

A HD felbontással nincs baja, mint ahogy a tényleges full HD-val sem. Az 1600×900-as felbontású, 16:9-es képarányú kijelzőn gyönyörűek a videók, nemkülönben a grafika is.

SAM_0472

A Lenovo amúgy némi applikációt azért hozzáadott a Yoga 13-hoz, csak ezt a „Majd mi megmondjuk, mivel védd a gépedet a külső behatolóktól!” dolgot igazán elfelejthetnék a gyártók. Vagy ha nem tudják magukat túltenni ezen, akkor jobban örülnék, ha egy egyéves Nod32 védelemmel adnák a gépet és nem egy McAffe-val vagy egy Nortonnal. A szlovákok vírusirtója kategóriájának egyik legjobbja, míg a Norton és a McAffe részemről a Netscape-pel egyenrangúak. Az appok közül talán a legértékesebb a Lenovo Cloud Storage a SugarSync-től, ami 500 GB felhő-alapú tárhelyet jelent és az első évben ingyenes. Utána azonban fizethetünk, mint a katonatiszt.

SAM_0477

Nagyon fontos dolog és vásárlás szempontjából sem elhanyagolhatatlan, hogy a Yoga 13 az eddigi leghalkabb ultrabook, amivel találkoztam. Akkor se volt hangos, amikor bizony használnia kellett a legutolsó bitet is a memóriájából az eredeti, 4K-s felbontású RED kamerával készített videónál.

SAM_0461

Értékelés
A gép lényegében hibátlanra vizsgázott. A játékok nem fognak a legnagyobb felbontásban menni rajta, de nem is erre tervezték. Ez egy szórakoztatóközpont, egy különleges Tablet PC, amivel jól elvagyunk. Még akár dolgozhatunk is rajta, de komolyabb grafikai munkára van a Lenovo-nak komolyabb gépe is. A Windows 8 minden porcikája hibátlanul használható rajta, ezáltal meg is nyugodtam, hogy nem az operációs rendszerrel van a baj, hanem a gyártók oda nem figyelésével. A 128 GB-os SSD-t kevésnek érzem, a 4 GB RAM éppen hogy elégséges. Negatívuma csak az ára, itthon jelenleg 440 ezer forint alatt nem jutunk hozzá, míg például az Egyesült Királyságban 320 ezer forintért ingyen kiszállítják és ez nem túl fair.



Szólj hozzá!

További Laptop tesztek

Lenovo IdeaPad Yoga 13

  Megjelenés éve: 2012
  Pro:  
  - könnyű
  - hajlékony
  - tablet PC-vé alakítható
  - gyors
  - sokoldalú
  - kiválóan megy a Windows 8 érintése
 
  Kontra:  
  - nagyon drága
  - a viderókártyából jobb is kerülhetett volna bele
  - kevés a tárhely
  - kevés a memória
  - a kijelző üvege könnyen maszatolódik
  -
 
  Méretek:  
  • kijelző mérete: 13.3"
  • kijelző felbontása: 1600x900"
  • kijelző típusa: IPS LCD"
  • eszköz mérete: 333.4 x 224.8 x 16.9 mm
  • tömeg: 1540 gramm
 
  Hardver:  
  • processzor: Intel Core i5-3317U, 1.7G GHz
  • memória: 4 GB
  • háttértár: 128 GB
  • SSD:  
  • bővíthetőség:  
  • kártya típusa: 3in1 kártyaolvasó (SD, MMC)
  • portok: 1x USB 2.0 , 1x USB 3.0 ,HDMI
 
  Multimédia:  
  • kamera felbontás: 1 MP , 720p
  • hangkártya::
  • videókártya: Intel HD Graphics 4000
  • ujjlenyomat olv.:  
  • optikai meghajtó:
  • 3D:  
 
  Hálózati adatok:  
  • mobil:
  • WiFi: 802.11 b/g/n
  • Bluetooth: 4.0
  • GPS:
  • NFC:  
 
  Szoftverek:  
  • op. rendszer: Windows 8
  • spec. szoftverek: McAffe, Lenovo Cloud Storage, MS Office 2010, Evernote, AccuWeather, Lenovo Tansition, Lenovo Motion Control, Energy Management 8.0, eBay
 
  Akkumulátor:  
  • gyári adatok: Több, mint 8 óra
  • tapasztalat: 6 óra
 

ÖSSZEHASONLÍTÁS

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés