Connect with us
Hirdetés

technokrata

Versenyellenes magatartással vádolják az IBM-et

Laptop

Versenyellenes magatartással vádolják az IBM-et

Az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma vizsgálatot indított az IBM ellen, miután egy számítástechnikai cégeket képviselő ipari szervezet versenyellenes magatartással vádolta meg a vállalatot.

Egy számítástechnikai cégeket képviselő szervezet, melynek tagjai között a Google és a Microsoft is megtalálható versenyellenes magatartással vádolja az IBM-et. A Computer and Communications Industry Association (CCIA) szerint az amerikai cég visszavonta a szoftver licenszeit azoktól a vállalkozásoktól, amik nem voltak hajlandóak megvásárolni a hardvereit is. Az ügyben nyomozni kezdett az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma.

Az IBM tagadja a vádakat és egy közleményben azt írta, hogy mindenben hajlandó lesz együttműködni a hatóságokkal. A CCIA azután kezdeményezett vizsgálatot az IBM ellen, hogy egy amerikai bíróság elutasította a T3 Technologies nevű cég hasonló kezdeményezését.

A T3 Technologies azzal vádolta meg az IBM-et, hogy monopolhelyzetet teremtett az olyan nagyteljesítményű számítógépek piacán, amiket az informatikai cégek és a nagyvállalatok használnak. A cég a beadványában azt állította, hogy az IBM megakadályozta a szabad versenyt, amikor a nagyteljesítményű számítógépeire, csak a saját operációs rendszerének a telepítését tette lehetővé, írja a BBC.



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/laptop/2011/04/01/versenyellenes-magatartassal-vadoljak-az-ibm-et/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés