Connect with us
Hirdetés

technokrata

Októberben jelenik meg a Windows 7

Laptop

Októberben jelenik meg a Windows 7

A tervezettnél előbb adja ki a Microsoft az operációs rendszerének a következő verzióját, és a Windows 7 már október 22-én kapható lesz világszerte.

A tervezettnél előbb, október 22-én jelenik meg világszerte a Windows következő verziója. A Microsoft eredetileg a következő év elején szerette volna megjelentetni az operációs rendszerének az új verzióját, de a cég vezetői végül úgy döntöttek, hogy inkább a karácsonyi bevásárló időszakra időzítik a megjelenési dátumot. Mivel a szoftvert a redmondi cég július végén elküldi a számítógépgyártóknak, október végén a Windows 7 megjelenésével egyidőben már kaphatóak lesznek olyan gépek is, amikre a telepítve van a megújult operációs rendszer.

A világ számítógépeinek a kilencven százalékán futó Windows következő verziójának a sikere kulcsfontosságú a Microsoft számára, mivel a cég nyereségének a fele az operációs rendszereinek az értékesítéséből származik, és a vásárlók egy részének a bizalma megrendült a cég termékeiben a hosszú évek fejlesztése után megjelent Vista problémái miatt. A világ legnagyobb szoftvergyártójának ráadásul a netbook-ok és más hordozható eszközök térnyerése miatt növekvő konkurenciával is szembe kell néznie az operációs rendszerek piacán. Az Acer például tegnap jelentette be, hogy a Google eredetileg telefonokra tervezett Android operációs rendszerével ellátott számítógépeket fog piacra dobni.



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/laptop/2011/04/01/oktoberben-jelenik-meg-a-windows-7/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés