Connect with us

Hirdetés

technokrata

Már látszik a fény az alagút végén

Laptop

Már látszik a fény az alagút végén

A PC piac a jelek szerint szépen lassan újra magára talál.

Egy éve nem volt példa arra, hogy a személyi számítógépek piaca növekedett volna, most azonban végre bekövetkezett ez a gyártók számára mindenképpen örömteli esemény. Az idei esztendő harmadik negyedévében mintegy 2,3 százalékkal több PC talált gazdára világszerte, mint az előző esztendő hasonló időszakában – derül ki az IDC jelentéséből. Megjegyzendő, hogy a gazdasági válság 2008 harmadik negyedévében kezdődött, vagyis a PC piac a legutóbbi negyedévben még csak a válság által sújtott első negyedévhez képest tudott növekedni.

Szakértők szerint a relatíve jó eredmény elsősorban annak köszönhető, hogy az idei iskolakezdéskor a vártnál többen ruháztak be egy-egy új számítógépbe. Az asztali masinák iránt egyébként továbbra is elég visszafogott a kereslet, ellenben a hordozható számítógépeket szinte úgy viszik, mint a cukrot. 2009 harmadik negyedévében egész pontosan 33,5 százalékkal több hordozható gépet adtak el globálisan, mint 2008 hasonló időszakában.

A netbook eladási mutatók több mint 37 százalékkal javultak, bár az elemzők felhívják a figyelmet arra, hogy az elérhető árú és egyben ultra-könnyű hagyományos notebookok megjelenésével a netbookok térnyerése némileg belassulni látszik. Érdekesség, hogy míg tavaly még csak 14 százalék volt a netbookok piaci részesedése, addig idén már 28 százalékra ugrottak fel ezek a parányi masinák.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés