Laptop
Lucas vizuális effektusait más filmkészítők is elérhetik
A Star Wars atyja, George Lucas partnerségi megállapodást kötött a GenArts szoftverkészítő céggel, és az együttműködésben létrejövő vizuális effekteket fejlesztő eszközök elérhetővé válhatnak majd más film és videojáték alkotóknak.
A vizuális effektusok ma már szinte minden mozgóképen jelen vannak. Nem feltétlenül az olyan látványos alkotásokra kell gondolni, mint a Karib-tenger kalózai, bármely kávéreklámot, vagy egy tévésorozatot nézve, a számítógépes trükkök mindegyikben felfedezhetőek. A Benjamin Button különös élete című filmnek minden kockájában, ahol a főhős karaktere szerepel, van valamilyen vizuális effektus, például a képek finomítását a GenArts végezte.
A GenArts a Lucasfilm számára fog speciális effektusokat készítő szoftvereket gyártani, de a cég más videojáték-fejlesztőknek, és filmkészítőknek is eladhatja majd a termékeket. Richard Kerris, a Lucasfilm technológiai vezetőjének véleménye szerint egyre jobb effektusokat készíthetnek majd, ugyanolyan áron.
A közös fejlesztések egyik célja, hogy a filmekhez szánt fejlesztőeszközök effektusait fel tudják használni a videojátékokban is. Ez csökkentené a költségeket, és a gyártási időt is. További előnye lenne a közös fejlesztésnek, hogy sokkal inkább megegyeznének karakterek és helyszínek, melyek mind a filmben, mind pedig a játékokban megjelennek. Eddig kizárólag videojátékok fejlesztéséhez szánt eszközöket is felhasználnak majd a filmeffektusok gyártásában, írta meg a Bloomberg.
A GenArts fejlesztéseit a Lucasfilm tulajdonában lévő Industrial Light & Magic, Lucasfilm Animation és Lucasfilm Animation Singapore cégek használhatnák.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/laptop/2011/04/01/lucas-vizualis-effektusait-mas-filmkeszitok-is-elerhetik/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





