Laptop
Lehúzzák a redőnyt
Egy komoly pályafutás most egyik pillanatról a másikra véget ért.
A debütálásakor minden tekintetben forradalmi újdonságnak kikiáltott IBM Cell processzor architektúra életének végéhez érkezett. David Turek, az IBM Deep Computing részlegének az alelnöke hivatalosan bejelentette, hogy befejeződtek a Cell fejlesztési munkálatai, így a jelenlegi PowerXCell-8i processzor utódja már sohasem fog napvilágot látni. A Cell fejlesztőcsapat megszűnik létezni, a mérnökök egy részét pedig más munkákra csoportosítják majd át a cégen belül.
A Cell projekt vége többek közt annak is köszönhető, hogy ezek a processzorok az utóbbi időkben már nem igazán tudták felvenni a versenyt a riválisok hasonló megoldásaival szemben. Vegyünk egy konkrét példát: a Sun Niagara ugyan csak 1,4 GHz-es órajelen ketyeg, de adott esetben tizenháromszor gyorsabb lehet, mint egy 3,2 GHz-es Cell chip.
A Cell mikroprocesszor architektúrát az IBM, a Sony és a Toshiba kezdte fejleszteni 2000-ben. Fontos megjegyezni, hogy egy ilyen, 3,2 GHz-es frekvencián működő és 45 nanométeres csíkszélességű processzor teljesít szolgálatot többek közt a Sony PlayStation 3 játékkonzolban is.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/laptop/2011/04/01/lehuzzak-a-redonyt/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]






