Connect with us

technokrata

iPhone-ra is fejleszt a Nav N Go

Laptop

iPhone-ra is fejleszt a Nav N Go

Immár harmadik alkalommal rendezték meg itthon nagy sikerrel a Games Developer Forum (GDF) konferenciát, melyen idén a Nav N Go részeként működő PDAmill Game Studios is képviseltette magát. A szoftverfejlesztő cég szakemberei az iPhone-os fejlesztésekről tartottak előadást.

Az április 30-án megtartott Games Developer Forum (GDF) konferencián neves külföldi és magyar játékfejlesztő cégek tartottak előadást, a közönség soraiban több száz programozó és grafikus volt jelen. A már hagyománynak számító rendezvény célja, hogy rendszeres fórumot biztosítson, ahol a játékfejlesztők szakmai körben beszélhetnek hivatásuk kihívásairól, az újdonságokról és az aktuális trendekről.

A látványos bemutatók között nagy érdeklődésre tartott számot a Nav N Go workshop-ja, mely egy manapság igazán divatos témát, az iPhone-ra való szoftverfejlesztést foglalta össze. Mint ismeretes, a magyar szoftverfejlesztő cég részeként működik a nemzetközi sikereket elért PDAmill Game Studios, melynek népszerű játékai a tavalyi év végén iPhone-ra is elérhetővé váltak. A vállalat fejlesztői az iPhone-ban rejlő új lehetőségeket, az eszköz kínálta perspektívákat és a fejlesztésnél tapasztalt nehézségeket foglalták össze a GDF-en.

Bánki Horváth András, a Nav N Go egyik vezető fejlesztője saját tapasztalatairól számolt be, és elárulta, hogy az Apple-el együtt dolgozni korántsem könnyű feladat.

“iPhone-ra fejleszteni nagy divat mostanában. A fejlesztők számának hirtelen megnövekedése miatt viszont hosszabb lett a publikációs folyamat, és a pénzükhöz is később jutnak hozzá a fejlesztők. Emellett a szigorú jogi és technikai szabályozás is feladja a leckét a programozóknak. Hallani számos sikersztorit, de az igazság az, hogy az eredményért keményen meg kell dolgozni.” – fejtette ki a szakember.

Kőhalmi Krisztián, a Nav N Go kreatív igazgatója prezentációjában a játáktrendeket vette górcső alá.

“A connected gaming és social gaming fogalmakat már egy ideje ismerjük a webes játékokból, de a mobiltechnológia és az iPhone lendületet adhat ezeknek a területeknek, hiszen a technológia most már ott van a zsebünkben.” – mondta, emellett pedig felhívta a figyelmet a ‘real world gaming’ kategóriára. Példaként említette a Parallel Kingdom című játékot, amely a GPS technológiát kihasználva ügyesen mossa el a határokat a virtuális tér és a valós helyszínek között.

“Az App Store-ban, az Apple online áruházában már most számos újszerű játék található, de legtöbbjük még csak előfutára a jövő komplexebb applikációinak, amelyek – a hardver sajátosságait és a platform mobil jellegét kombinálva – új jelentést adhatnak nem csak az RPG-knek, de magának a mobil játékfejlesztésnek is.” – mondta Kőhalmi.

Erdei Imre, a PDAmill Game Studios szakembere az iPhone új, 3.0-ás operációs rendszeréről nyilatkozott, és elmondta, hogy néhány funkció a játékfejlesztők számára óriási lehetőséget rejt.

“A lépcsős vásárlás bevezetésével lehetőség nyílik arra, hogy menet közben megvásárolható helyszíneket és kiegészítőket tegyünk a játékokba. Ez a felhasználóknak több tartalmat és megnövelt játékélményt, a fejlesztőknek pedig plusz bevételt jelenhet. Érdemes lesz kihasználni a Push Notification technológiát is, amelynek segítségével az iPhone felhasználó játékostársakat invitálhat kedvenc mobiljátékához.” – tette hozzá a játékfejlesztő szakember.

A Nav N Go munkatársai azt is elárulták, hogy már tesztelési fázisban van az iGO My way navigációs szoftver iPhone-os változata. Így már csak a nyáron megjelenő iPhone OS 3.0-t kell megvárni ahhoz, hogy egy valódi navigációs alkalmazáshoz jussanak a világ egyik legnépszerűbb mobil eszközének felhasználói.



Szólj hozzá!

További Laptop

Népszerű

Technokrata a Facebookon

Kütyük

TAG Heuer Carrera

SmartWatch

Új luxus kollekcióval rukkolt elő a Tag Heuer

2020. szeptember 24. csütörtök
dell laptop

Kütyük

Dell laptop: iskolások számára ideális választás!

2020. szeptember 23. szerda
samsung
galaxy

SmartWatch

Bemutatkozik a Samsung Galaxy Watch3 Titanium

2020. szeptember 19. szombat
apple
Hirdetés

Dotkom

Műszaki Magazin