Connect with us

Hirdetés

technokrata

Apple termékoffenzíva Magyarországon

Laptop

Apple termékoffenzíva Magyarországon

Megérkeztek hazánkba az Apple legújabb MacBook, iMac, Mac mini és Magic Mouse modelljei.

A MacBook számítógép mostantól üveg Multi-Touch trackpaddel és új Unibody polikarbonát burkolattal kerül forgalomba, mely egy csúszásmentes alsó felületet is tartalmaz. A mindössze 2,1 kilogramm tömegű notebook fényes, LED-háttérvilágítású kijelzővel rendelkezik. Az új MacBook-ban 2,26 GHz órajelű Intel Core 2 Duo processzor, 2 GB RAM, egy 250 GB kapacitású merevlemez és egy Nvidia GeForce 9400M beépített grafikus vezérlő dolgozik. Az Apple beépített akkumulátora egy töltéssel akár hét órán át működteti vezeték nélkül a notebookot, és élettartama 1000 újratöltést tesz lehetővé. Ez körülbelül négyszerese a hordozható számítógépekben használt hagyományos akkumulátorok élettartamának, így kevesebb elhasznált akkumulátor és hulladék képződik. Az új MacBook modell 267500 forintos javasolt végfelhasználói áron érhető el itthon.

Az Apple teljesen megújult iMac termékcsaládja fényes, 16:9 képarányú LED-háttérvilágítású, 21,5 és 27 colos szélesvásznú üveg kijelzővel vásárolható meg. Az új modellek legalább 3,06 GHz-es órajelű Intel Core 2 Duo processzora az eddigi leggyorsabb, melynek teljesítményét a Core i5 és i7 négymagos processzorokkal akár meg is lehet duplázni. Az új 21,5 colos iMac nagyfelbontású, 1920×1080 képpontos kijelzővel rendelkezik. A 27 colos modell kijelzője pedig 2560×1440 képpontos, mely 60 százalékkal több képpontot tartalmaz a korábbi 24 colos típusnál. Mind a 21,5, mind a 27 colos kijelző IPS technológiát használ az egységes színmegjelenítés érdekében.

#img1#

Az iMac fejlett grafikus képességeit a 21,5 hüvelykes típusban az integrált Nvidia GeForce 9400M, vagy a különálló ATI Radeon HD 4670, a 27 colos modellben pedig a különálló ATI Radeon HD 4670 vagy ATI Radeon HD 4850 grafikus lapka biztosítja. Az új iMac termékcsalád 4 GB 1066 MHz-es DDR3 memóriával rendelkezik, amely a négy SO-DIMM helyen akár 16 GB-ig bővíthető. Az iMac beépített AirPort Extreme 802.11n Wi-Fi hálózati funkciókkal, Bluetooth 2.1+EDR és Gigabit Ethernet csatlakozással, összesen négy USB 2.0 és egy FireWire 800 csatlakozóval, valamint egy új beépített SD-kártyaolvasóval is rendelkezik. Az új iMac modell 327000 forintos javasolt végfelhasználói áron vásárolható meg.

Az iMac modellek alapfelszereltségként tartalmazzák a vezeték nélküli billentyűzetet és az új vezeték nélküli Magic Mouse egeret, amely az Apple Multi-Touch technológiáját alkalmazza. Az egér nem használ mechanikus gombokat, görgőt vagy golyót, ehelyett egyetlen, illesztés nélküli felület alkotja a felső részét. A felhasználók természetes kézmozdulatokkal görgethetik a hosszú dokumentumokat és a nagyméretű fotókat, illetve lendületes mozdulatokkal előre- vagy hátraléphetnek webhelyek és fényképek között. A Magic Mouse egy- vagy kétgombos működésre, illetve jobb- és balkezes használatra is beállítható a felhasználói igények szerint. A vezeték nélküli billentyűzet és a Magic Mouse problémamentesen működik együtt az iMac beépített Bluetooth funkciójával, és tiszta, kábelmentes asztalfelületet biztosít. Az új Magic Mouse egér önálló tartozékként is megvásárolható 23300 forintos javasolt végfelhasználói áron.

A Mac mini szintén megújult. Mostantól gyorsabb, nagyobb tárhelyet kínál, és alapkiépítésben az eddigi memória dupláját tartalmazza. A bruttó 163400 forintért megvásárolható, belépő szintű Mac mini számítógépekben gyorsabb, 2,26 GHz-es Intel Core 2 Duo processzor és 2 GB DDR3 1066 MHz-es memória, ezenkívül 160 GB-os merevlemez, öt USB 2.0 és egy FireWire 800 csatlakozó, integrált Nvidia GeForce 9400M grafikus kártya és SuperDrive meghajtó működik. A bruttó 222900 forintba kerülő Mac mini 2,53 GHz-es Intel Core 2 Duo processzort, 4 GB memóriát és egy nagyobb, 320 GB kapacitású merevlemezt tartalmaz. A Mac OS X Snow Leopard Server operációs rendszert futtató Mac mini modell, melynek két 500 GB-os merevlemeze összesen 1 TB-os tárhelyet biztosít, Magyarországon egyelőre nem érhető el.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés