Connect with us

Hirdetés

technokrata

2009 a cloud computing éve lesz az IBM-nél

Laptop

2009 a cloud computing éve lesz az IBM-nél

Az IBM számos cloud computing szolgáltatást tervez indítani a következő évben, követve ezzel az Amazon.com, a Google, vagy a Salesforce.com példáját.

A cég szóvivője elmondta, hogy az első szolgáltatás amit indítanak, egy fejlesztőknek szánt megoldás lesz, amivel a platformra készíthetnek hasonló elven működő szoftvereket. A cloud computing rendszerekben a szoftver egy távoli szerverparkban fut, amit a felhasználók az interneten keresztül érhetnek el.

Az IBM a világ legnagyobb technológiai szolgáltatásokat nyújtó cége, mégis késlekedett a cloud computing szolgáltatások beindításával. A technológia még mindig újnak számít, de a Gartner elemzőcég szerint, idén már 3,4 milliárd dolláros lesz a piaca. Az IBM tavalyi bevétele 103 milliárd dollár volt.

A cég első próbálkozása a piacon, a tavaly indult webes alapokon nyugvó adatmentő, és visszaállító szolgáltatása volt. A tervek között szerepel, hogy a vállalatok futtathassanak alkalmazásokat, és virtualizálhassanak személyi számítógépeket a cég szerverparkjaiban. Az IBM know-how-ja egy, a Google-el való együttműködésből származik, aminek a célja cloud szolgáltatások kifejlesztése volt tudományos célra, írta meg a Reuters.

Az IBM-hez hasonlóan a Microsoft is későn reagált a kialakulóban lévő piaci trendekre. A szoftveróriás tervei szerint még idén év végén bemutatja saját cloud computing platformját, melyet Azure néven dobnak majd piacra.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés