Connect with us

Hirdetés

technokrata

20 éves a LED nyomtatás Európában

Laptop

20 éves a LED nyomtatás Európában

Az OKI 1989-ben mutatta be az első LED technológiával működő üzleti nyomtatóit.

A LED (Light Emitting Diodes), vagyis a fénykibocsátó diódák technológiája ugrásszerűen fejlődött, miután 1962-ben feltalálták az Egyesült Államokban. Az OKI Printing Solutions LED technológiával működő nyomtatóit 20 évvel ezelőtt, 1989-ben kezdte árulni Európában. Az OL400 és OL800 széria volt az első, amelyekben már nem a megszokott lézer, lencse és többszörös tükrök rendszerét használták. 

A LED technológia – a kevesebb mozgó alkatrész ellenére – rövidesen az üzleti nyomtatásban is bizonyította előnyét. Azóta már közel négy millió, az OKI LED technológiáját használó eszközt – nyomtatót, multifunkciós terméket és faxgépet – adtak el az európai, közel keleti és afrikai régióban. Alapvetően a LED nyomtatók ugyanazokat a lépéseket használják, mint a lézernyomtatók. A technológiánál a nyomtató processzora által vezérelt fényforrás megvilágítja a fényérzékeny hengert, amelynek a felületén töltésváltozás keletkezik, és magához vonzza a festéktartályból adagolt festékport, amely a hő és nyomás hatására rögzül a papíron.

#img1#

A LED-ek az úgynevezett nyomtatófejeken helyezkednek el, melyek hossza megegyezik a nyomtatási szélességgel. Az OKI Printing Solutions úttörő a nagy sűrűségű LED-tömb kifejlesztésében, az 5 milliméter keskeny eszközön közel 15000 digitális fényforrás található, amely 1200 dbi felbontású nyomtatást tesz lehetővé, a nyomtatási sebesség csökkenése nélkül.

Ha összehasonlítjuk a LED- és a lézertechnológiát, a LED legnagyobb előnye, hogy a LED-fejek és a fényhenger együtt olyan kis helyet foglalnak, hogy a színes nyomtatókban egymás mellé helyezve is elférnek. Ennek eredményeként a készülék magas, 1200 dpi felbontásban nyomtat, míg a mérete továbbra is kompakt marad. A lézernyomtató egy összetett és meglehetősen terjedelmes elrendezésben lézer fényforrást, forgó tükröket és lencséket használ. A tükrök mozgatásához szükséges motorok csökkentik a nyomtatási sebességet. Nagyobb méretű papírok esetében, a lézer-tükör-lencse és a henger közötti távolságot a papír méretének megfelelően növelni kell, ezért a nyomtatónak lényegesen nagyobb helyre van szüksége.

A kompakt méret mellett a LED-fejek vízszintes egymás melletti elhelyezkedése lehetővé teszi az egymenetes nyomtatást, szemben a lézernyomtatók által jellemzően és kényszerűen alkalmazott több menetes nyomtatással. Az egyenes papírvezetésnek köszönhetően az OKI nyomtatói alkalmasak nehezebb médiák, névjegykártyák, brossúrák vagy akár 120 centiméteres bannerek nyomtatására is. A LED-technológia emellett a sebesség terén is kimagasló eredményeket tudhat magáénak. A felhasználók legtöbbször nem is tudják, hogy a lézernyomatatás sebességének növelése lényegesen bonyolultabb, hiszen egyetlen fényforrásnak kell előállítania a folyamatosan növekvő számú képpontot. A LED nyomtatók pontonként egy LED-et használnak felbontástól függetlenül. Ennek eredményeként lehet a nyomtatás rendkívül gyors, még színes nyomtatás esetén is.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés