Connect with us

Hirdetés

technokrata

Az NNI megszüntette a nyomozást az MTelekomnál

Laptop

Az NNI megszüntette a nyomozást az MTelekomnál

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) megszüntette a Magyar Telekomnál a belső vizsgálattal kapcsolatban indított nyomozást, az indoklás szerint nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése – közölte a Magyar Telekom hétfőn a tőzsde honlapján.

Az NNI 2011. március 1-jén kelt és a társaság részére március 21-én kézbesített határozatával megszüntette a Magyar Telekomnál a nyomozást, amelyet ismeretlen tettes ellen folytatott hűtlen kezelés, valamint a munkavállalók személyes adataival történt esetleges visszaélés gyanúja miatt. A Magyar Telekom közölte azt is, hogy a társaság ellen korábban indult egyesült államokbeli, magyar, macedón és montenegrói hatóságok vizsgálatok továbbra is folyamatban vannak, és a társaság folyamatosan együttműködik a hatóságokkal. A hatóságok büntető és polgári jogi szankciókat alkalmazhatnak a társasággal és leányvállalataival szemben, ideértve a pénzbüntetést és/vagy a vagyoni előny elvonását is, amelyek jelentős hatást gyakorolhatnak a társaság pénzügyi helyzetére, működési eredményeire illetve cash flow-jára, valamint további változtatások lehetnek szükségesek a társaság üzleti tevékenységében és megfelelőségi programjában.

A cég jelezte: nem tudja megbecsülni, hogy mikor zárulnak le ezek a vizsgálatok, illetve hogy milyen hatásuk lesz a társaság eredményeire.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés