Laptop
Az Asus titkos fegyvere
Rejtélyes bejelentés a távol-keleti gyártótól.
A tavalyi év egyértelműen a táblagépek áttörését hozta el, elsősorban az Apple iPadjának köszönhetően. Hónapokig tartó egyeduralkodásának a Samsung vetett véget Galaxy Tabjával, idénre pedig árudömping várható a rivális gyártók jóvoltából. Ezek közé tartozik a piac egyik legnagyobbika, az Asustek Computer is, mely nemrég rövid bejelentést tett hamarosan debütáló „titkos fegyveréről”.
Ismeretes, hogy az előttünk álló hónapokban újabb iPad jelenik meg, a második generációval az Apple orvosolni igyekszik az első példányok hiányosságait (habár Flash támogatás továbbra sem lesz benne). Jonney Shih, az Asustek Computer vezetője egy minap adott interjújában úgy nyilatkozott, hogy cége megfelelően felkészült a nyílt háborúra; nem a már most piacon levő modellekkel fog versenyezni az Asus gépe, hanem a következő generációval.
„Már most sok mindent tudunk az Apple iPad 2-ről, például azt, hogy milyen processzort választottak. Éppen ezért táblagépünk központi vezérlőegységét, az Nvidia Tegra 2-t nagy körültekintéssel választottuk ki; elsősorban azért, mert az Nvidia már jó ideje grafikus fejlesztéseiről ismert, segítségével felvehetjük a kesztyűt az Apple-lel szemben. Emellett egy „titkos fegyverrel” is elő fogunk állni, amit most még nem mutathatok meg, de közel van már az az idő, amikor előállunk vele.” – nyilatkozta titokzatosan Shih.
Pontosabban nem ismert tehát a rejtélyes aduász, amit az Asustek előrántani készül az ingujjából. Lehet, hogy a saját táblamegoldásuk ára lesz majd döntő, hiszen Steve Jobs cégével szemben jóval alacsonyabb profitréssel, és így mérsékeltebb árakkal dolgozik a vállalat. Igaz, jelenleg a vásárlók elsősorban nem az ár alapján választanak a táblagépek közül, hanem azok tudása a döntő érv. Nem kizárt, hogy valamilyen felhőalapú szolgáltatással fogják meglepni a piacot, hiszen az Asus vezetője korábban 2011-et a személyes felhő alapú számítástechnika évének titulálta. Ez a terep amúgy sem ismeretlen a távol-keletiek számára, hiszen jó ideje kínálnak már Eee márkájú netbookjaihoz online backup lehetőségeket.
Úgy tűnik, az idei év tele van titokkal: amint arról nemrég írtunk, a Nokia is piacot rengető lépésre szánja el magát, amiről csak pénteken tudunk meg majd többet.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/laptop/2011/02/07/az-asus-titkos-fegyvere/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





