Connect with us

Hirdetés

technokrata

Figyelmeztet a Telekom, nem lesz meg a várt profit

Laptop

Figyelmeztet a Telekom, nem lesz meg a várt profit

A várakozásoknak megfelelő adatokat közölt a Magyar Telekom ma reggel első féléves jelentésében, a menedzsment azonban figyelmeztet, a kormányzati megtakarítások miatt nem teljesül idei tervük.

A gyorsjelentéshez fűzött kommentárjában, Christopher Mattheisen vezérigazgató figyelmeztette a részvényeseket, nem tarthatóak a Magyar Telekom vezetésének idei tervei.

A Magyar Telekom vezére szerint egy kormányhatározat alapján a vagyonkezelés területén az állam idén 20 milliárd forintnyi megtakarítást kíván elérni, ami érinti az IT és telekommunikációs szolgáltatásokat is.

A kormány által kért árengedmények következtében 5-7 milliárd forintnyi negatív hatásra számít árbevétel és EBITDA terén is. Bár az év vége felé a cég szolgáltatásai iránti keresletet meghatározó gazdasági mutatók javulására számítunk, azonban a fenti kormányzati kezdeményezés negatív hatása következtében bevételünk és EBITDA-nk is várhatóan a korábban közzétett célkitűzéseknél nagyobb mértékben fog mérséklődni.

Jelenleg úgy kalkulálunk, hogy a bevétel 6-8 százalékkal, míg a rendkívüli tételek nélkül számított EBITDA 7-9 százalékkal mérséklődik 2010-ben – írja a vezérigazgató.

Figyelembe véve a fenti negatív hatásokat és a készpénztermelés melletti erős elkötelezettségünket, úgy döntöttünk, hogy mérsékeljük az idei évi CAPEX célkitűzésünket.

Az eredeti 5 százalékos tervünkkel szemben jelenleg körülbelül 10 százalékkal tervezünk kevesebb CAPEX-et a tavalyi költéshez képest – folytatta.

A gyorsjelentés ugyanakkor megfelelt nagyjából az elemzői várakozásoknak. 297,8 milliárd forintnyi árbevételt ért el a társaság az idei első fél évben, ez mindössze 600 millió forinttal marad el a Bloomberg elemzői konszenzusától.

A nettó nyereség azonban mindössze 32,4 milliárd forintra rúgott, ez elmarad a várakozásoktól. Az első félév során megtermelt EBITDA 119,5 milliárd forint lett, ez 250 millió forinttal több az előzetesen becsültnél.

A jelentés részletesenAz árbevétel összességében 7,1 százalékkal marad el az előző év azonos időszakában elérttől. A csökkenés oka elsősorban az, hogy a hangalapú vezetékes és mobil bevételek mindhárom országban, ahol a társaság jelen van csökkentek, s visszaestek a magyarországi adat bevételek is. Ezt csak részben tudta ellensúlyozni a magyarországi mobil internet és TV szolgáltatásokból származó forgalom növekedése. A forint erősödése miatt ráadásul a külföldi leányvállalatoktól származó árbevétel is kevesebb lett forintban, a macedón dénár és az euró egyaránt 6,4 százalékkal volt gyengébb átlagosan az idei első fél évben, mint tavaly.

Az EBITDA 8,8 százalékos mérséklődése mellett az EBITDA ráta 40,1 százalékos volt az időszakban. A csökkenés még nagyobb lett volna, ha az egyszeri tételek hatásait kiszűrjük, a külföldi leányvállalattal kapcsolatban zajló vizsgálat költségei tavaly még 3,6 milliárd forintot tettek ki, idén eddig “mindössze” 1,4 milliárd forintra rúgtak. A végkielégítésekkel kapcsolatos költségek és kiadások 1,5 milliárd forintott tettek ki a tavalyi egymilliárd forint után. Ezekkel a tételekkel korrigálva az amortizáció, adó és kamatfizetés előtti eredmény 9,9 százalékkal esett vissza. Ráadásul a tavalyi első fél évben jelentkezett az IKO-Telekom Media Holding tranzakcióból származó 1,4 milliárd forintos egyszeri tétel is.

A Magyar Telekom részvényeseire jutó nettó eredmény 27,5 százalékos csökkenésének elsődleges oka tehát az EBITDA jelentős visszaesése volt, s ezt csak részben tudta ellensúlyozni a nettó pénzügyi költségek csökkenése. Jelentősen nőtt a nyereségadó is, elsősorban a halasztott adó kötelezettség egy egyszeri, 5,2 milliárdos növekedése miatt. 2010 júliustól hatályos változások értelmében ugyanis Macedóniában az eredménytartalék azon része, mely várhatóan osztalékként kerül kifizetésre külföldi illetőségű tulajdonos részére, nyereségadóval terhelt.

A nettó adósságállomány 297,1 milliárd forintra mérséklődött a tavaly félév végi 311,9 milliárd forintról. Ezzel a nettó eladósodottsági ráta, azaz a nettó adósságnak az összes tőkére vetített aránya a félév végén 34,1 százalékra rúgott.

Christopher Mattheisen elnök vezérigazgató a profit-warningon túl így jellemezte az elmúlt félév gazdálkodásának eredményeit:„A második negyedév során a kedvezőtlen működési környezet továbbra is negatív hatással volt teljesítményünkre. Ennek ellenére, a stratégiánk mentén haladva továbbra is azon dolgoztunk, hogy a Magyar Telekomot Magyarország vezető integrált szolgáltatójaként pozícionáljuk. A lakossági szegmensben a negyedév során mobilhangot vezetékes szolgáltatással összekapcsolt, ún. quadruple-play termékekkel jelentünk meg, melyeket kedvezően fogadtak az ügyfelek. Növekedési elképzeléseinknek megfelelően az IT és a kábel TV piacon is egy-egy sikeres cégvásárlásról számolhatunk be. Stratégiánk megvalósítása érdekében tett lépéseinknek köszönhetően piaci részesedéseink a különböző piacokon változatlanok maradtak, illetve néhány esetben még emelkedtek is. A mobil hang és internet piacon tovább erősítettük vezető pozícióinkat, miközben a TV piacon a jelentősebb szereplők közül mi voltunk az egyetlen szolgáltató, aki a nehéz időszak ellenére képes volt növelni piaci részesedését. Ezáltal pedig közelebb kerültünk célunk eléréséhez, hogy a TV piacon is vezető szereplővé váljunk.

A társaság július 1-től érvénybe lépett új vezetési struktúrája reményeink szerint tovább javítja működési hatékonyságunk és elősegíti az átalakulási folyamatot, mely során hagyományos vezetékes és mobil szolgáltatóból egy innovatívabb infokommunikációs és szórakoztató társasággá válunk. Mindemellett ezen struktúraváltás segítségével célunk, hogy a piaci változásokra, illetve a tágabb gazdasági környezet változásaira gyorsabban tudjunk reagálni és ezáltal megvédjük vezető piaci pozícióinkat.”



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés