Laptop
Eltűnnek a hagyományos PC-k?
Egy jóslat szerint a jövőben a PC-k 90 százalékát a netbookok adják majd.
Meglepő kijelentést tett a múlt héten az ARM processzorfejlesztő vállalat vezérigazgatója, Warren East. A PC Pro újságnak adott interjújában a netbookok piaci részesedését fejtegetve közölte az újságíróval, hogy habár napjainkban a személyi számítógépek eladásában jelenleg „csupán” 10 százalékkal bírnak a netbookok, a jövőben ez drasztikusan meg fog változni. East szerint „a következő néhány évben [..] a PC-piac 90 százalékát is megszerezheti [a netbook].”
Warren East, ARMA vezérigazgató úgy véli, hogy egy ilyen helyzet kialakulása nagy versenyelőnyt jelentene cége számára. Mert habár azzal kapcsolatban neki sincsenek illúziói, hogy a CPU-k többsége továbbra is Intel gyártmány lesz, East szerint minden netbookba kerül majd 2-3 ARM chip is. Ez komoly fejlődést feltételez a kis masinákat illetően, mégis, kétségesnek tartjuk, hogy Warren Eastnek igaza lesz. A 2000-es évek elején Bill Gates is a tábla-PC-k gyors elterjedését vizionálta, mégis, talán csak most, az Apple iPadjének megjelenésével indulhat be a folyamat.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/laptop/2010/02/09/eltunnek-a-hagyomanyos-pc-k/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





