Connect with us

Hirdetés

technokrata

Laptop: 5 másodperc, és már lehet használni

Laptop

Laptop: 5 másodperc, és már lehet használni

Rekord alacsonyra szorították le az Asus masinájának bootidejét.

Aki Windows-t használ, ódákat tudna zengeni arról, milyen sokáig tart, míg az operációs rendszer feláll. Nos, habár az összehasonlítás nem teljesen fair (egy Windows Vista komplexebb, mint a próba során alkalmazott OS), de tény: lehet olyan PC-t készíteni, amelynek mindössze pár másodpercre van szüksége ahhoz, hogy kikapcsolt állapotból működőképessé, teljes mértékben használhatóvá váljon.

Nem kisebb vállalat rugaszkodott neki a feladatnak, mint az Intel: a cég mérnökei (név szerint Arjan van de Ven és Auke Kok) az Asus Eee PC-jét vették kezelésbe. Kezdetnek lecserélték a winchestert SSD-re, utána pedig elhagyták a Windows-t, és áttértek Linuxra. Ehhez a Fedora módosított, és az Intel saját Moblin Linux disztribúcióját használták fel, eredményükről pedig a nemrég megtartott Linux Plumbers Conference keretei között tartottak bemutatót. Az Asus laptopja mindössze 5 másodperc alatt érte el, hogy a bootolást követően a processzor és a memóriaalapú adattároló már nyugalmi (idle) állapotba került.

És mindezt „csalás” nélkül: nem jelenítettek meg úgy grafikus felületet – ami azt hiteti el a felhasználóval, már teljesen felállt az OS -, amíg ez valóban be nem következett. Sőt, ahhoz, hogy érzékelni lehessen a tempót, a processzorgyártó mérnökei még a betöltés során előbukkanó indítóképernyőt is eltávolították. Akit érdekelnek az optimalizálás részletei, kattintson.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés