Laptop
Csúszhatnak a Windows-hardverek
Elmarad a következő nagy bemutató…
A WinHEC konferencia rendszerint tavasszal szokott megrendezésre kerülni. Itt számolnak be azokról az újdonságokról a gyártók, melyeket kifejezetten a Windows-hoz készítenek – például egerekről, billentyűzetekről, webkamerákról tartanak demonstrációkat, hogy csak az egyszerűbb eszközöket említsük. Jövőre azonban másképp lesz: a Microsoft bejelentette, hogy a tavaszi rendezvény elmarad. Pontosabban őszre tolta át az eseményt a vállalat.
„Átütemeztük a WinHEC konferenciát őszre, válaszul az iparági visszajelzésekre.” – olvasható a hivatalos indoklást tartalmazó redmondi e-mailben. A cég ígérete szerint az esemény közvetíteni fogja a „Microsoft látomását a Windows és a PC-alapú számítástechnika jövőjéről”.
Gates vállalatán kívül természetesen más kiállítók is részt vesznek majd a konferencián, ahogy eddig is. Redmond ígérete szerint számos, a Windows PC-kkel és más eszközökkel való együttműködésével kapcsolatos iparági kezdeményezés bemutatására és komoly beszélgetésre kerül majd sor – ősszel.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/laptop/2007/11/19/csuszhatnak-a-windows-hardverek/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





