Connect with us

Hirdetés

technokrata

Mégsem olyan szigorúak a Vista licencfeltételei?

Laptop

Mégsem olyan szigorúak a Vista licencfeltételei?

A Microsoft maga finomított kicsit az eddig megjelent információkon, hogy tisztább legyen a kép.

Fórumunkban (lásd lent) is nagy vitát kavart az a tájékoztató, mely a Windows Vista licencfeltételeiről szólt. Amint arról több mint egy hete mi is írtunk: „Redmond úgy döntött, hogy következő generációs operációs rendszerének végfelhasználói mindössze egyszer vihetik át a Vistát egy új számítógépre. Ez azt jelenti, hogyha valaki másodszor is lecseréli számítógépét, akkor új OS-t kell vásárolnia, ha legális szoftvert akar PC-jén tudni. Ezt megelőzően a Windows úgynevezett retail másolatának megvásárlásával a felhasználó korlátlan számítógépre tehette fel az operációs rendszert addig, amíg a korábbi telepítéseket teljes mértékben eltávolította (értelemszerűen mindig csak egy Windows-példány lehetett feltelepítve).”

Nem volt eddig teljesen tiszta, hogy mit jelent az új számítógép, sokan amiatt aggódtak, hogy egy processzorcsere is már annak számíthat. Nos, a Microsoft egyik szóvivője úgy nyilatkozott a minap, olvasható a bit-tech.net híroldalon, hogy a licencpolitika nem annyira szigorú, mint amennyire azt az internetezők vélik. Nem igényli a Vista újraaktiválását, hacsak a merevlemez és egy másik hardverelem cserélésre nem kerül. Tehát például a processzor, a memória és a grafikus kártya minden további nélkül kiváltható egy újabb típussal – anélkül, hogy azzal bekövetkezne az áttelepítés.

Amennyiben a winchester és egy másik elem eltávolításra kerül (például a számítógép olyan alapvető komponense, mint az alaplap), amely változás újratelepítést igényel, a Microsoft aktiválást követel meg a legális felhasználás érdekében. Ez, a korábbi hírekkel szemben, összesen tíz alkalmat jelent, azaz összesen tízszer lehet elvégezni a procedúrát anélkül, hogy új Windows-ba kellene beruházni. Ez pedig már sokkal barátságosabb „ajánlat”, hiszen ha a Windows XP életútját nézzük (ami a napokban volt 5 éves), és feltételezzük, hogy valaki évente kétszer végez generálfejlesztést a PC-jén, még úgy is ki tudja húzni a következő Microsoft-fejlesztette operációs rendszerig (ha arra újabb öt évet is kell várni).

Természetesen, amennyiben a megvásárolt licenc egy felhasználóra szól, akkor a tíz újraaktiválás csak akkor végezhető el legális módon, ha az OS sosincs egynél több példányban installálva.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés