Connect with us

Hirdetés

technokrata

II. Unoka – Nagyszülő Informatikai Verseny

Laptop

II. Unoka – Nagyszülő Informatikai Verseny

Egy év elteltével ismét megrendezésre kerül II. Unoka – Nagyszülő Informatikai Verseny 2004. október 3-án, Budapesten.

A sikerrel zárt I. Unoka – Nagyszülő Informatikai Verseny után az Inforum egy megteremtendő hagyomány újabb pilléreként szervezi meg a II. Unoka – Nagyszülő Informatikai Versenyt.

A rendezvény célja, hogy az informatikai forradalom által nem érintett korosztályokat, főleg az idősebb generációkat is bekapcsolja az Internet véráramába, és ezt játékos formában, családi programként valósítsa meg.

Az Inforum úgy látja, hogy az Internet nemcsak a szükséges alapismeretek és a további tájékozódás elsődleges forrásává válhat, de újfajta lehetőséget teremt a generációk összekapcsolódására is. De mindehhez az szükséges, hogy az idősebb generációk is kedvet, lehetőséget kapjanak a számítógépek kezelésének, az Internet használatának elsajátítására. Magyarországon 1 százalékot sem éri el azon idősek száma, akik rendszeresen használnák a világhálót, és az Inforum célja, hogy ezen a helyzeten mind gyorsabb változás történjen.

A tavalyi verseny országosan is ráirányította a figyelmet az információs társadalomba még be nem jutott korosztályok problémáira. Az Inforum véleménye szerint az egész társadalom számára fontos, hogy ne legyenek olyan generációk, akik kívül rekednek az informatikai eszközök nyújtotta kényelmes szolgáltatások világán.

Ezért az Inforum célja egy olyan rendezvény megszervezése, amely lehetőséget nyújt az idősek információs társadalomba való hatékony bevonására a fiatal generációk segítségével. Ezért e verseny nem generációk közötti küzdelem, hanem a legidősebbeknek és a legifjabbaknak kell egymást segítve megoldani kulturális és (kisebb részben) informatikai kérdéssort, amelyhez segítséget is igénybe vehetnek – az Internet hálózatot. A rendezvény igyekszik elősegíteni az Internet, az informatika fontosságának népszerűsítésén túl a generációk egymáshoz történő közeledését is.

A versenyre minden 12 éves és fiatalabb gyermek jelentkezhet legalább 55 éves (déd)nagymamájával, (déd)nagypapájával párban. A versenyre 2004. október 3-án kerül sor a HIK épületében (1088 Budapest, Reviczky u. 6.), ahol 100 gépet biztosítanak a versenyzőknek. Minden páros egy szaktanárok által összeállított feladatsort kap, melynek megoldására 1,5 óra áll rendelkezésre. A tavalyi feladatok és egyéb tesztek letölthetők az Inforum weboldaláról is.

A verseny első feladata a regisztráció, amely csak az Interneten keresztül, az Inforum weboldalán lehetséges a Számítógépes verseny menüpont alatt. A versenyre az első 100 páros regisztrálását fogadják, és minden regisztrált versenyzővel személyesen (telefonon) veszik fel a kapcsolatot.

Az első helyezett páros egy értékes notebookot, a két második helyezett páros asztali PC-t, a három harmadik helyezett mobiltelefont, valamint valamennyi helyezést elérő egy szoftvert kap nyereményként, illetve ajándékként. A legfiatalabb és a legidősebb versenyző különdíjban részesül, továbbá minden résztvevő oklevelet vihet haza a rendezvényről.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés