Laptop
Védetté váló Mac OS X rendszerek
A multiplatformos PNG-hiba immár nem jelent veszélyt az Apple által fejlesztett operációs rendszer legújabb, 10.3.5-ös változatában.
Nemrég számoltunk be arról, hogy a PNG formátumú grafikus állományok veszélyt jelenhetnek a felhasználók rendszereire – Windows-osra, Mac-esre és linuxosra egyaránt. Egy speciális feltételeknek megfelelően kialakított, PNG formátumú digitális kép ugyanis akár puffertúlcsordulást is okozhat a rendszerben – habár maga a kép egészen addig nem ártalmas, míg a felhasználó meg nem nyitja egy alkalmazással, például egy böngészővel.
Azok a programok érintettek, melyek a libPNG library-t használják – márpedig ilyenből számos található különböző platformokon is. Például az Apple Mac OS X-ének Mail alkalmazása, az Opera és az Internet Explorer böngészők Windows alatt, de meg lehet említeni a Solaris környezetben futó Mozilla és Netscape browsereket is, fejtegette Chris Evans, aki ráakadt a hibára. Evans egyébként nem tesztelte le az összes platformot, vajon mindegyiken működik-e a sebezhetőség, azt azonban elmondta, hogy a legveszélyesebb sérülékenység képes összeomlasztani két nyíltforrású böngészőt is.
Nos, az Apple még a tegnapi nap során kiadta biztonsági frissítését, mely az operációs rendszerbe beépített frissítési mechanizmuson keresztül már bizonyára sok Mac-es felhasználó gépére eljutott. Ezzel együtt apróbb változtatások is érték az OS X-et: továbbfejlesztették az NTFS file-rendszerrel bíró merevlemezek támogatását, illetve átalakították a Mail és az Image Capture alkalmazásokat. Szintén újdonság, hogy az Ati és az Nvidia grafikus chipjeit támogató driverek is megújultak, s az újabb FireWire és USB kapcsolatra képes eszközökkel való kompatibilitás is továbbfejlődött.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/laptop/2004/08/10/vedette-valo-mac-os-x-rendszerek/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





