Laptop
Tárgyal létszám-leépítéséről a Matáv
A hazai távközlési óriás megerősítette létszám-leépítési terveinek hírét – s a tárgyalások még ezen a héten lezárulnak.
Annak ellenére, hogy a Matáv megerősítette létszám-leépítésével kapcsolatban a szakszervezetekkel folytatott tárgyalásainak hírét, további részletekről egyik fél sem kívánt nyilatkozni kedden az MTI-nek. A Magyar Távirati Iroda értesülése szerint a tárgyalások még ezen a héten lezárulnak.
A felreppent hírek szerint ugyanis jövőre a Matáv 9.200 dolgozójának 13 százalékát kívánja elbocsátani. A mintegy 1.200 dolgozó elküldése 3-3,5 milliárd forintos megtakarítást jelent éves szinten a Matávnak a béreket és a járulékokat tekintve, de jövőre a végkielégítések 1,2-1,5 milliárddal csökkentik a cég kasszáját. Az elbocsátásokat konkrétan az indokolja, hogy ez már a második év, amikor csökken a fix vonalak száma – tavaly 5 százalékkal esett vissza -, mialatt a mobilszektor folyamatosan bővül.
A Matáv Rt. elmúlt évtizedes működése alatt folyamatosan leépített. 1990-ben még több mint húszezren dolgoztak a legnagyobb magyar telekommunikációs cégnél, mára viszont a korábbi állománynak alig a fele található meg. A társaság csak 2001-ben dolgozóinak 16 százalékától vált meg.
A vezetékes telefonvonalak száma 2000-ig még növekvő tendenciát mutatott, azonban azóta folyamatosan csökken, s az analóg és digitális vonalak együttes száma már 2001-ben 1,5 százalékkal alacsonyabb volt, mint az előző évben.
A vezetékes telefonvonalak csökkenése a mobiltelefonok gyors terjedésére vezethető vissza. Tavaly év végén 4 millió 967 ezer mobiltelefon (előfizetéses és kártyás) működött. A mobiltelefonok száma 2001 közepén haladta meg először a vezetékes (analóg és digitális) vonalak számát, év végén pedig a köztük levő különbség már 33 százalékos volt. Ennek ellenére a nemzetközi összehasonlításban Magyarország telefonellátottsága még nem érte el a nyugat-európai szintet.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/laptop/2002/08/06/targyal-letszam-leepiteserol-a-matav/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





