Connect with us

Hirdetés

technokrata

Négyszer jobb tömörítési technológia: elavul az MPEG szabvány?

Laptop

Négyszer jobb tömörítési technológia: elavul az MPEG szabvány?

Felkavarta a digitális videók piacán uralkodó állóvizet egy bejelentés, mely szerint egy eddig alig ismert cég olyan technológiát készül bejelenteni, amely forradalmian hathat a digitális (online) videózás területére.

4 év. Nem kis idő, ha arról van szó, hogy ezalatt ki kell fejleszteni egy új videotömörítési eljárást, és azt titokban is kell tartani. Hamarosan kiderül, hogy sikerült-e, a 33 millió dolláros tökével indított Pulsent nevű cég ugyanis ma fogja lerántani a leplet hosszúra nyúlt munkájának eredményéről. A fejlesztők azt ígérik, hogy az általuk létrehozott technológia a jelenleg használt eljárásoknál négyszer jobban össze tudja sűríteni a digitális videoanyagot. Ezt azzal érik el, hogy az MPEG szabvány esetében alkalmazott kicsiny blokkokra való felbontás helyett intelligens tárgyakra osztják fel a képet.

Nem csak egyszerűen jobb teljesítményadatokról van szó, az egyelőre hihetetlennek tűnő technológia ugyanis a választás lehetőségét hozhatja el a piacra mindazoknak, akiknek az MPEG szabvány valamilyen okból nem megfelelő. Ráadásul éppen idejében érkezett a bejelentés, ugyanis a szélessávú Internet-hozzáférés elterjedésével egyre növekszik az igény videók letöltésére, s ezzel együtt növekszik Hollywood érdeklődése is.

Ennek ellenére ne felejtsük el, hogy az MPEG már kiforrott technikával rendelkezik, négyes változata pedig számtalan újítást kínál a jelenlegi MPEG-2-es szabványhoz képest. Ráadásul az MPEG szabvány rendelkezik két fontos tulajdonsággal, amivel a Pulsent (egyelőre) nem: széles körű elfogadottsággal és támogatottsággal. Éppen ezért az elemzők szerint a Pulsent azokban a szegmensekben lehet népszerű, amelyeket még nem hódított meg teljesen az MPEG (például a folyamatosan elérhető streamingvideo-szolgáltatások terén).

Azt hihetnénk, hogy ez már önmagában is nagy falat egy gyakorlatilag ismeretlen cégnek, ehhez képest a háttérben még nagyobb tervek húzódnak meg. A Pulsant nemcsak szoftveres módon kíván betörni a piacra, hanem olyan multimédiás chipen is dolgoznak, amely a saját formátum mellett támogatja az MPEG-1, MPEG-2, MPEG-4 szabványokat is. Terveik között szerepel a kapcsolódó problémák kiküszöbölése is, többek között olyan technológiákkal kísérleteznek, melyek megoldást nyújthatnak például az átvitel közben keletkező adatvesztésre.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés