Laptop
Mi lesz a TVNET-tel?
A TVNET ügyvezető igazgatójától, Sátor Csabától érdeklődtünk Magyarország első kábeltévés internetszolgáltatójának jövőjéről főként a XIII. kerületben lejáró szerződése miatt megszűnő szolgáltatása kapcsán.
Terminal: Tudomásom szerint a TVNET-chello átállásban abszolút semmilyen kedvezményhez nem jutnak az átállni kívánó TVNET-es ügyfelek. Gyakorlatilag ugyanúgy kezelik őket, mint bármely más UPC kábeltévé előfizetőt, aki most kíván kábeltévés internetre előfizetni. Ebben az esetben mégis miben állapodott meg a UPC-vel a TVNET?
Sátor Csaba: Az alaphelyzet az, hogy a TVNET szerződése ellehetetlenül. Ez azt jelenti, hogy a szerződés megszűnik. Ez lényegesen eltér például a felmondástól, szerződésbontástól. Szó sincs arról, hogy a TVNET átadná ügyfeleit az UPC-nek, egyszerűen cégünk igyekezett az ügyfelek igényeit figyelembe venni, ezért közbenjártunk az UPC-nél, hogy a volt TVNET-es ügyfelek részére minél gyorsabban kössék be az internetet, hogy lehetőleg zökkenőmentesen térhessenek át az új szolgáltatásra. Sajnos arra nincs ráhatásunk, hogy az átmenet mennyire lesz gyors, ez már teljesen egészében az UPC-n múlik.
T: Amennyiben az ADSL elérhető lesz valamikor a jövő évben a XIII. kerületben, biztosít-e majd a TVNET ingyenes belépést, vagy bármilyen más kedvezményt azon előfizetők számára, akiknek most megszűnik szolgáltatni?
SCs: ADSL szinte biztosan nem lesz, csak SDSL (szimmetrikus DSL), hiszen a XIII. kerületben optikai gerinchálózata van a Matávnak. Mivel nem tudjuk még, hogy ennek az ADSL-hez képest magasabb szintű technológiának milyenek lesznek a költségei, ezért a kérdésre sem tudunk egyértelmű választ adni, de meg fogjuk vizsgálni a kedvezmény lehetőségét.
T: Gondolt-e arra a TVNET, hogy ideiglenesen valamilyen alternatív megoldást használva internetet szolgáltasson a most kieső 4-500 előfizetőnek?
SCs: Többféle lehetőséget is megvizsgáltunk természetesen, de nem találtunk olyan alternatívát, amely árban és minőségben is megfelelt volna a szolgáltatás kiváltására. Bármilyen más szélessávú szolgáltatás (mikro vagy bérelt vonal) havidíja lényegesen magasabb lett volna a korábbinál.
T: Mi lesz azokkal az előfizetőkkel, akik olyan házban (pl. egyes irodaházakban) fizettek elő a TVNET-re, ahol a chello szolgáltatás nem igénybevehető? Ezek az ügyfelek internet nélkül fognak maradni? Tudtommal a chellónál nem is lehet egy gépnél többet netre kapcsolni, míg a TVNET-nél megfelelő többletdíj megfizetése mellett ez lehetséges volt. Hogyan állhatnak át zökkenőmentesen a többgépes előfizetők?
SCs: Néhány nagy előfizetőnknél – ahol az ügyfél vállalta az esetleges magasabb havidíjat – sikerült találnunk más megoldást, ezeken a helyeken bérelt vonalon biztosítjuk továbbra is a szolgáltatást.
T: Számítani lehet-e arra, hogy 2003-2004-től a TVNET gyakorlatilag megszűnik kábeltévés internetet szolgáltatni, és kizárólag DSL technológián alapuló, valamint bérelt vonali szolgáltatásokat fog nyújtani?
SCs: Ilyen időtávon belül sok minden megtörténhet még a piacon és a jogi szabályozás is változhat, így talán korai lenne konkrétumokról nyilatkozni, mindenesetre a XIII. kerülettel szemben pl. a Belvárosban az ADSL szolgáltatás megoldható, illetve az addig hátralévő időben újabb szélessávú szolgáltatási módok is elterjedhetnek.
A TVNET már korábban kiterjesztette tevékenységét, így szeretnénk, ha mint szélessávú internetszolgáltatót tartanának nyilván minket, melybe a kábeltévé éppúgy belefér – hiszen maradnak még ilyen területeink -, mint az xDSL, vagy bármely, ma még ismeretlen vagy gyermekcipőben járó technológia. Ezen kívül más kábeltévé hálózatokon való szolgáltatás sem kizárt.
Válaszolt: Sátor Csaba ügyvezető igazgató, TVNET Kft., 1135 Budapest, Csata utca 8.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/laptop/2001/12/28/mi-lesz-a-tvnet-tel/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





