Laptop
Xbox: Kínában nem lesz
Az ok: a bojkottált régiókban (még) nagy(obb) a várható veszteség.
A Microsoft múlt hét csütörtökön debütált játékkonzolját a közeli jövőben nem fogják kereskedelmi forgalomba hozni sem Hong Kongban, sem pedig Kínában, mivel a régióban a szoftverkalózkodás mértéke hihetetlenül magas.
A Merril Lynch információi szerint a szoftveróriás jelenleg körülbelül 125 dollárt veszít egy konzolon, ezt a veszteséget pedig a játékok értékesítéséből kívánják fedezni, valamint profitot is ebből képez majd a cég.
A South China Morning Post a Microsoft egyik munkatársa a múlt héten úgy nyilatkozott, mivel az ázsiai országokban a kalóz szoftverek aránya igen magas, nincs értelme itt árusítani a konzolt. Egyébként a konkurens Sony is hasonlóképp cselekedett, mint a Microsoft, ugyanis ez utóbbi cég Playstation2 nevű következő generációs játékgépét sem lehet megvásárolni a hong kongi boltokban.
A Microsoft szóvivője elmondta, egyelőre nincs kitűzve pontos dátum a konzolgép piaci bevezetésére az ázsiai országokban. Ugyanakkor a szóvivő a be nem vezetést azzal indokolta, hogy Kínában és több más ázsiai országban egyelőre a PC-k és egyéb hardverek iránti fogyasztói igény még nagyon alacsony más piacokhoz képest.
Mint ismeretes, az Xbox múlt hét csütörtökön debütált az Egyesült Államokban. Európában és Ausztráliában a konzol jövő év márciusától lesz megvásárolható.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/laptop/2001/11/19/xbox-kinaban-nem-lesz/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





