Laptop
IBM: misztikus meghajtók
Az IBM széles körben használni kívánja a tündérpornak (pixie dust) keresztelt technológiát az újonnan bejelentett merevlemezeiben.
A hivatalos elnevezésén antimágnesesen összekapcsolt (antiferromagnetically coupled – AFC) média technológiája a következő: ruténiumot visznek fel vékony rétegben a winchesterekben levő lemezekre. Ennek köszönhetően megnő az eltárolható adatok mennyisége. Az új merevlemezek (természetszerűleg) el vannak látva rázkódás- és zajcsökkentő technológiával is.
Az előirányzott tervek szerint 2003-ra el szeretnék érni az egy négyzetinch-re eső 100 gigabitet. Ez byte-okra átszámolva 400 GB-os asztali merevlemezeket, 200 GB-os notebook meghajtókat és 6 GB-os Microdrive-okat jelent(het).
A Deskstar 120GXP névre keresztelt 3,5 inches merevlemez 120 GB-os kapacitású lesz, és aki hajlandó leszurkolni érte a 349 dolláros árat, az már ebben a hónapban hozzájuthat. A csúcsmodellen kívül két kisebb meghajtó is a piacra kerül, ezek 80, illetve 40 GB kapacitásúak, az áruk pedig 269 és 169 dollár lesz.
A notebookokba szánt merevlemezek két újfajta modellel gyarapodnak. A Travelstar 60GH 60 GB-os, a Travelstar 40GN 40 GB-os kapacitású. Az áraik elég borsosak, a nagyobbik verzió 429 dollárba, a másik pedig 225 dollárba fog kerülni. Kisebb testvéreik is kijönnek a piacra (a 30 GB-os ára 199 dollár, a 20 GB-osé 139 dollár, a 10 GB-os ára pedig 109 dollár).
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/laptop/2001/11/07/ibm-misztikus-meghajtok/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





