Connect with us

Hirdetés

technokrata

Megjelent a Windows 2000 SP3

Laptop

Megjelent a Windows 2000 SP3

A Windows 2000 harmadik javítócsomagja már elérhető automatikus webes frissítéssel és teljes telepítő változatban is – utóbbi a Terminalról is letölthető.

Jó néhány halasztás után végre megjelent a Windows 2000 harmadik javítócsomagja (SP3). E végleges 2k-javítócsomag olyan újdonságokat tartalmaz, amelyek az XP SP1-be is belekerültek.

Nevezetesen a ˝törvény keze˝ ide is lesújtott – a Windows 2000 SP3 is megfelel az antitröszt-eljárás eredményeinek, aminek megfelelően a Microsoftnak az SP3-mal a tavaly novemberben, a közte, az amerikai igazságügy és 9 állam közötti megállapodás értelmében úgy kellett átalakítania a Windows 2000 operációs rendszert, hogy annak egyes beépített szoftverei kicserélhetők legyenek más versenytárs gyártók termékeire.

A megállapodás 5, a Windows 2000-be épített szoftvert érint, név szerint az Internet Explorert, az Outlook Expresst, a Windows Media Playert, a Windows Messengert és a Java Virtual Machine microsoftos változatát.

Az SP3 telepítése után egy új lehetőség tűnik fel – Configure Programs, amelynek segítségével az alapértelmezett Windows-komponensek szabadon csereberélhetők.

Érdekesség, hogy a Windows 2000 annyira népszerű, hogy az eredetileg 2004 első negyedévére tervezett termék-életciklus végét kitolja a Microsoft, és e határidő után is biztosítani fogja hozzá a professzionális szintű terméktámogatást.

A számtalan apró hibajavítást, valamint a Windows Installer 2.0-t és az Automatic Update funkciót tartalmazó Windows 2000 SP3 automatikus frissítéssel elérhető a Windows Update site-on, illetve többször is felhasználható teljes telepítő változatban letölthető a Terminalról is.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés