Connect with us

Hirdetés

technokrata

Mots kiderült, miken lógunk a legtöbbet

Dotkom

Mots kiderült, miken lógunk a legtöbbet

Ezekre a közösségi oldalakra bukik a magyar.

A tavalyi évhez képest az Instagram, a Pinterest és a Viber tudott még több regisztráltat toborozni, az Instagram esetében a tagokon belül az oldalt látogató felhasználók aránya is nőtt – derült ki a KutatóCentrum Social Media Report 2016 kutatásából. Nem tudott bővülni a Microsoft által felvásárolt LinkedIn, a diplomások számára ugyanakkor még mindig ez az egyik legvonzóbb felület. A felmérés arra is rámutatott, hogy ma már minden negyedik felhasználó gyakrabban jelentkezik be a közösségi terek valamelyikére mobilról, mint asztali számítógépről.

usingphone

A Facebook egyeduralmát egyelőre egyetlen közösségi platform sem tudta megrendíteni: az oldalnak 1,55 milliárd felhasználója van világszerte, míg a második helyen álló WhatsApp is „csak” 900 millió taggal büszkélkedhet. Hazánkban is évek óta egyértelmű a Facebook elsősége: a KutatóCentrum Social Media Report 2016 adatai szerint a 18-59 éves internetezők 88 százaléka megtalálható az oldalon, 85 százaléka látogatja is azt valamilyen rendszerességgel. Ezek az arányok 2012 óta nagyjából állandóak, míg más platformok esetében kisebb-nagyobb változások figyelhetők meg. A regisztráltak számát tekintve második helyen álló Google+ például ezen időszak alatt 35 százalékról 55 százalékra növelte felhasználói bázisát, az oldalt látogató tagok aránya azonban – a kismértékű növekedés ellenére – továbbra is kifejezetten alacsony, mindössze 26 százalék. A dobogó harmadik helyét elfoglaló Viberen közel minden második internetező regisztrált (46%), 35 százalék használja is az alkalmazást.

instagram-stock-1085.0.0

A legnagyobb győztesek idén is a képmegosztók

A legnagyobb növekedést az utóbbi években egyértelműen a képmegosztó oldalak, így a Pinterest és az Instagram produkálták: „2014 és 2016 között előbbi több mint megkétszerezte, utóbbi pedig megháromszorozta a felhasználók arányát, míg az aktivitás még ennél is nagyobb mértékű ugrást mutatott” – emelte ki Balogh Szilvia, a KutatóCentrum elemzője. Így mostanra a 18-59 éves magyar internetezők 16 százaléka rendelkezik Pinterest regisztrációval, míg az Instagramon jelen lévők aránya 18 százalék. Az Instagram közösségének kétharmada rendszeresen látogatja is az oldalt, de az aktivitási ráta a Pinterest esetében is kiemelkedő (62%).

A közösségi platformok vesztesei idén a Twitter és a LinkedIn: ha minimálisan is, de mindkét oldal veszített hazai táborából, a LinkedInnél – annak ellenére, hogy profilját tekintve egyedülálló – az aktivitási index is kis visszaesést mutat.

Az Amerikában kedvencnek számító Snapchat idén sem hódította meg a magyar közönséget, sem a regisztrált tagok, sem a valamilyen rendszerességgel belépő felhasználók aránya nem nőtt az elmúlt évben, bár az alkalmazás aktivitási indexe figyelemreméltó (66%).

snapchat-splash-iphone6-hero

Kevés a snapchates, de ők mindenhol ott vannak

A legtöbb közösségi oldalon a nők vannak többségben, ez alól a Snapchat, a LinkedIn és a Twitter jelent csak kivételt. A diplomások aránya a LinkedInen és a WhatsAppon a legmagasabb, míg a budapestiek az utóbbi kettő mellett a Twitteren és a Pinteresten vannak az átlagnál magasabb arányban.

A két nagy képmegosztó regisztrált tagjai többnyire fiatalok, a legfiatalabbak „játszótere” pedig továbbra is a Snapchat: a felhasználók 73 százaléka a 18-29 éves korosztályba tartozik. Ugyanezen oldal felhasználói azok, akik jellemzően a többi közösségi téren is rendelkeznek fiókkal, de az Instagram regisztráltjai is előszeretettel hoznak létre profilt más felületeken. „Az internetezőkre egyébként nem ez a jellemző, a kutatásban megkérdezettek kétharmada mindössze egy-két közösségi oldalt keres fel rendszeresen, és elenyésző azok száma, akik négynél több aktív regisztrációval rendelkeznek” – ismertette a Social Media Report 2016 eredményeit Balogh Szilvia.

A mobilban sok a potenciál

A válaszadók háromnegyede napi szinten felkeresi valamelyik közösségi teret, a megkérdezettek 41 százaléka – elsősorban a 18-29 évesek – üzenetküldésre is elsősorban a közösségi oldalakat használja. Az okostelefonos belépések is egyre gyakoribbak: „Már minden negyedik megkérdezett jelentkezik be gyakrabban valamelyik közösségi oldalra mobilról, mint számítógépről, a 30 év alattiak közül pedig minden második” – emelte ki Balogh Szilvia.

Minden harmadik megkérdezett munkaidőben is látogatja a közösségi oldalakat, ami 5 százalékponttal alacsonyabb, mint egy éve. A megkérdezettek 16 százaléka nyilatkozta, hogy kevesebb időt tölt a közösségi oldalakon, mint korábban.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés