Connect with us

Hirdetés

technokrata

A világ legfontosabb személyeit is megfigyelte az NSA

Dotkom

A világ legfontosabb személyeit is megfigyelte az NSA

A német kancellár is a hivatal megfigyeltjei között szerepelt.

Egyre inkább igaznak bizonyul az a megállapítás, miszerint minél többet megtudunk az NSA működéséről, annál jobban bukkannak a felszínre a hihetetlennél hihetetlenebb történetek. Azt már eddig is tudtuk, hogy az átlagemberek mellett fontosabb politikusokat is megfigyeltek a hivatal szakemberei, ám a legújabb információk szerint sokkal többről volt szó, mint pusztán néhány illető életének “megismeréséről”.

nsa-auge

A nemrég nyilvánosságra került adatok szerint a Nemzetbiztonsági Hivatal által működtetett, Nymrod névre keresztelt felügyeleti rendszer a telefonszámokat, az e-maileket és a szöveges üzeneteket is naplózta. A rendszer célkeresztjében 122, a világon fontos szerepet betöltő ember állt, többek között Angela Merkel, Yulia Tymoshenko vagy Bashar Asad szíriai elnök.

Az adatokat nyilvánosságra hozó jelentés szerint a brit Kormányzati Kommunikációs Központ szintén megpróbált információkhoz jutni, ők a legnagyobb német cégek után érdeklődtek, mint például az IABG, a Cetel és a Stelar.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés