Connect with us

Hirdetés

technokrata

A Magyar Telekom szerint az új Közműadó

Dotkom

A Magyar Telekom szerint az új Közműadó

9-11 milliárd forint extra költséggel számol a szolgáltató.

A törvény alapján a fogyasztók vízellátási, szennyvízellátási és belterületi csapadékvízelvezetési, földgáz-, hő-, és villamosenergia-ellátási, valamint hírközlési igényeinek kiszolgálását lehetővé tevő vezeték nyomvonala után 125 forintot kell méterenként fizetnie az adó alanyának. Hírközlési vezetékek esetén az adó nyomvonalhossztól függően sávosan került meghatározásra: az első 170 000 méter után az adó teljes mértékének 20%-a fizetendő;

170 000 és 250 000 méter közötti része után 40%-a; 250 000 és 300 000 méter közötti része után 80%-a; 300 000 métert meghaladó része után pedig az adó teljes mértéke fizetendő. Előzetes becsléseink és a jelenlegi törvényszöveg alapján 2013-tól a Magyar Telekom által fizetendő közművezeték adó éves összege várhatóan 9 és 11 milliárd forint között lesz. Az adó működési költségek között kerül elszámolásra. Az Országgyűlés által elfogadott közművezetékek adójáról szóló törvény akkor válik érvényessé, ha a köztársasági elnök azt aláírja és kihirdetését elrendeli.

 



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés