Connect with us

Hirdetés

technokrata

Last minute utasbiztosítás – az utolsó utáni pillanatban is köthető

Dotkom

Last minute utasbiztosítás – az utolsó utáni pillanatban is köthető

Last minute utasbiztosítás – az utolsó utáni pillanatban is köthető

A Generali Csoporthoz tartozó Európai Utazási Biztosító Zrt. (EUB) és a Telenor közös szolgáltatást indított, amelynek segítségével az utolsó pillanatban is gyorsan és egyszerűen köthető utasbiztosítás SMS-ben.

Kényelmesen, akár útközben köthetünk biztosítást az EUB és a Telenor közösen indított Utasbiztosítás szolgáltatása segítségével. A számlás vagy kártyás Telenor előfizetéssel igénybe vehető szolgáltatás a piacon legkedvezőbb ár-érték arány mellett kínál széleskörű segítséget és fedezetet a bajba jutott utasoknak. A biztosítás legfeljebb 15 napos, európai, valamint ciprusi, egyiptomi, marokkói, törökországi és tunéziai utazásokra köthető.

 

Az útnak indulást megelőző 30. naptól kezdődően egészen az országhatár elhagyásáig megköthető ez az új típusú biztosítás. Ehhez nem kell mást tenni, mint SMS-ben elküldeni a +36-20-8100-382-es (+36-20-8100-EUB) telefonszámra a biztosított nevét, születési évét, valamint az utazás kezdetének és végének időpontját, majd a válaszüzenetet 5 percen belül jóváhagyni. A sikeres biztosításkötést követően az EUB megküldi SMS-ben a segítségnyújtó szolgálat telefonszámát, valamint a kötvényszámot, mellyel a biztosítási szolgáltatások szükség esetén igénybe vehetők. A szolgáltatás igénybevételéhez elegendő univerzális egyenlegre vagy hitelkeretre van szüksége az ügyfélnek. Amennyiben az utazás meghiúsul, a szolgáltatás az indulás előtti napig bármikor, SMS-ben egyszerűen lemondható.

Az Utasbiztosítás szolgáltatás egészségügyi, utazási, jogvédelmi segítségnyújtást és biztosítást, valamint baleset- és poggyászbiztosítást tartalmaz – utóbbi a műszaki cikkekre (pl. fényképezőgépre, kamerára, laptopra, mobiltelefonra) is fedezetet nyújt 100.000 Ft-ig.  Fontos megjegyezni, hogy a többi SMS alapú utasbiztosítástól eltérően, az EUB limit nélkül vállalja a biztosított betegség vagy baleset miatt szükségessé váló hazaszállítását, amely pl. mentőrepülős szállítás esetén akár 10-12 millió forintba is kerülhet.

A biztosítás 24 órában elérhető, magyar nyelvű, telefonos orvosi tanácsadást is tartalmaz, valamint fedezetet nyújt számos népszerű szabadidős sportra, így többek között búvárkodásra 40 méteres mélységig, jetskire, vitorlázásra, quadozásra, illetve télen síelésre, snowboardra, szánkózásra, korcsolyázásra is.

 

 

 

Az Utasbiztosításról bővebb információt az alábbi linken olvashatnak:www.telenor.hu/utasbiztositas

 



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés