Dotkom
Versenyképességi Évkönyv 2009
A Microsoft Magyarország idén negyedik alkalommal támogatta a GKI kiadvány elkészültét.
A Microsoft és a GKI a Microsoft Innovációs Nap keretében közösen mutatta be a sorrendben negyedik Versenyképességi Évkönyvet, amely a magyar gazdaság versenyképességét mutatja be nemzetközi összehasonlításban.
A 2009. évi Versenyképességi Évkönyv – az előző háromhoz hasonlóan – a legfrissebb adatokra és felmérési jelentésekre támaszkodva mutatja be Magyarország mintegy 20 országhoz viszonyított pozícióját, s ábrázolja és értékeli a 2000 óta bekövetkezett változások irányát és mértékét. Az idei Versenyképességi Évkönyv “Kutatás-fejlesztés és innováció” című fejezete jelentősen megújult a korábbiakhoz képest.
A kötet a versenyképesség kínálati tényezői között vizsgálja a termelékenységet, a költségeket és árakat, továbbá – a vállalkozások hazai mozgásterét befolyásoló gazdaságpolitika és gazdasági szabályozás területei közül – az üzleti környezetet, az adózást, az oktatást, az infrastruktúrát, a kutatás-fejlesztést, az innovációs környezetet, valamint az emberi erőforrásokat.
A Microsoft Innovációs Napon a 2009. évi londoni “Tanulás és technológia” világfórumon bejelentett Cisco – Intel – Microsoft globális együttműködéshez kapcsolódóan a három cég Magyarországon is kinyilvánította együttműködési szándékát az oktatás korszerűsítése és Magyarország gazdasági versenyképességének előmozdítása érdekében.
Magyarország a természettudományos tárgyak oktatásának támogatása, valamint az idegen nyelven történő szakmai kommunikáció ösztönzése, valamint a tanári pálya presztizsének visszaállítása nélkül visszafordíthatatlan hátrányokat halmoz fel a körülöttünk zajló nemzetközi gazdasági versenyben. Jelenleg a fiatalok érdeklődése a technológiai szakok iránt rendkívül alacsony. A Versenyképességi Évkönyvben szereplő adatok alapján Magyarországon 100 fiatal közül csupán 5 választ ilyen irányt, ellentétben például a lengyel 14 diákkal.
A Cisco, az Intel és a Microsoft hazai képviselői elhatározták, hogy támogatást nyújtanak ahhoz, hogy a magyar oktatási rendszer lépést tarthasson a gazdaság igényeivel. Magyarországon is bemutatják és közreadják azokat a konkrét megoldási módokat, amelyek saját globális oktatási hálózatukban elérhetők, továbbá oktatási szakemberekkel együttműködve olyan oktatási akciótervet kívánnak kidolgozni és kezdeményezni, amelynek megvalósítása állami/kormányzati tennivalókat is igényel.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2011/04/01/versenykepessegi-evkonyv-2009/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





