Connect with us
Hirdetés

technokrata

Leépítés a Yahoo-nál

Dotkom

Leépítés a Yahoo-nál

Az amerikai Yahoo az utóbbi 14 hónapban már a harmadik tömeges leépítésére készül. Hiába az új vezetés, a cég pénzügyi nehézségei nem látszanak megoldódni.

A leépítés várhatóan több száz alkalmazottat fog érinteni, közölte egy a tervhez közel álló forrás, írja az AP. A neve elhallgatását azért kérte a forrás, mivel a Yahoo hivatalosan, az április 21-én esedékes első negyedéves jelentés kiadásáig nem lép a nyilvánosság elé. A szakértők döntő többsége gyengülő eredményeket és várnak, mely 2006 óta folyamatos a keresőóriásnál.

Január elején új vezérigazgatót neveztek ki a nehéz helyzetben lévő Yahoo élére. Carol Batz, aki korábban a mérnöki és építészeti szoftvereket forgalmazó Autodesk igazgatója volt, a Yahoo egyik alapítóját, Jerry Yang-ot váltotta a keresőcég élén. A hatvan éves igazgatónő kinevezésétől alapvető változásokat remélnek a valaha az egyik legnagyobbnak számító internetes cégnél.

Az új vezető stílusa nagymértékben különbözik halk szavú és barátságos elődjétől. “Egy hatalmas értékű céget vettem át, aminek határozott vezetésre van szüksége. Nem fogadtam volna el az állásajánlatot, ha nem gondolom úgy, hogy a Yahoo-nak rendkívül jó lehetőségei vannak” – mondta Baltz egy kinevezését követő konferencián. A korábban a mellrákot legyőző, majd az Autodesk-et nyereségessé tevő vezető nehéz helyzetben került a Yahoo élére. A cég részesedése évek óta folyamatosan csökken a keresők piacán, befektetőinek jelentős részét elvesztette és egyesülési kísérlete a Microsofttal is kudarcot vallott.

“Képes a dolgok lényegét látni, mert nem sok időt tölt azzal, hogy az emberek érzéseivel foglalkozzon. Jó üzleti döntéseket hoz.”- nyilatkozta az új vezetőről a Yahoo News-nak Nilofer Merchant aki korábban az Autodesk egyik vezetője volt. David Card a Forrester Research elemzője szerint a világszerte közel 500 milliós közönséggel rendelkező internetes cégnek, nagy szüksége volt valakire, aki helyre rázza a dolgokat évek céltalan sodródása után.



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2011/04/01/leepites-a-yahoo-nal/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés