Robbanástól a hackelésig: ezek voltak az év legnagyobb tech botrányai
Az idei év sem múlt el botrányok nélkül, ezúttal is kiválasztottunk párat, amelyek szerintünk különösen cikik voltak:
Az év kétségtelenül legnagyobbat robbanó (elnézést..) botránya a Samsung nevéhez fűződök. Az augusztus 2-án bemutatott Note 7-ről ugyanis szeptember elején kiderült, hogy komoly problémák vannak vele, nevesül több amerikai felhasználónál is lángra kaptak a készülékek. A vége egy visszahívás lett, a Samsungnál úgy gondolták, megtalálták a hiba forrását. Sajnos ez nem jött be, ugyanis a már cserélt készülékek is ugyanígy viselkedtek. Az ügy vége így egy teljes visszahívás lett, a tulajdonosok pedig teljes egészében visszakapták a pénzüket, vagy választhattak egy másik Samsung telefont. Nagy szerencséje volt a dél-koreai gyártónak, hiszen a legtöbben ez utóbbi mellett döntöttek, így a többség némi kézpénzt és egy Galaxy S7-et vitt haza a leadott Note 7-ese helyett.
Meghackelik a Yahoo-t, amitől félremehet a felvásárlásuk
Az elmúlt években nem alakult túl a Yahoo helyzete, ezért valószínűleg sokan örültek a cégnél, amikor kiderült, hogy a Verizon felvásárolja őket. Nos, az öröm nem tartott sokáig, ősszel ugyanis kiderült, hogy 2 évvel ezelőtt egy óriási betörés történt a cégnél, amelynek köszönhetően több mint 1 milliárd felhasználó adatát lopták el. Annyira nem meglepő, hogy a Verizonnál ez kicsapta a biztosítékot, nekik ugyanis nem szóltak erről a Yahoo-nál, így könnyen elképzelhető, hogy az üzlet végül meghiúsul.
Ki gondolta volna néhány éve, hogy az ígérete okosóra-startup, a Pebble ilyen gyorsan eltűnik a süllyesztőben. Pedig ez történt, az anyagi nehézségekkel küszködő vállalatot ugyanis felvásárolta a Fitbit, az eddigi konkurens viszont csak a szoftverrel foglalkozik majd a jövőben, így a hardverek gyártását beszüntetik, a támogatást pedig jövőre befejezik.
Nácit varázsoltak a Microsoft mesterséges intelligenciájából
Márciusban mutatta be a Kay névre keresztelt mesterséges intelligenciját a Microsoft, méghozzá azzal a céllal, hogy továbbfejlesszék a technológiájukat. Tay-nek ezért bárki írhatott, majd a rendszer aztán Twitteren válaszolt. Nem meglepetés, hogy ennek a lehetőségnek azonban igencsak rossz vége lett. Gyakorlatilag egy nap után már náci szövegeket irkált a rendszer, mivel a trollok azonnal elkezdték tanítani a számítógépet, aminek meg is lett az eredménye. A Microsoft gyorsan túl is lépett Tay-en, már Zo-val lehet beszélgetni, aki egyelőre nem irkál sem náci, sem más sértő szövegeket.
Egy biztonsági bővítmény kémkedett a felhasználók után
Novemberben derült ki, hogy a népszerű, a weboldalakat biztonság szerint osztályzó Web of Trust fejlesztői bizony kereskednek a felhasználók adataival. A nem túlságosan etikus lépés óriási botrányt kavart, a Google és a Mozilla is törölte a kínálatából a kérdéses bővítményt.










