Laptop
Ilyen eddig még nem volt
Boltokba kerül a világ első DirectX 11 támogatással rendelkező játéka.
A Codemasters bejelentette, hogy megkezdte a DiRT 2 című személyi számítógépes játék kereskedőkhöz történő szállítását: ez a konzolokon egy ideje már elérhető szoftver a világ első olyan játéka, mely a korábbi DirectX 10 örökébe lépő DirectX 11 támogatását élvezi.
A DirectX 11 minden korábbinál élethűbb vízfelületet és tükröződést, összetett tömegmodellezést, realisztikus ruha effekteket, fejlett fény- és árnyékkezelést és összetett HDRI hatásokat tesz lehetővé. Ehhez persze olyan grafikuskártya is szükségeltetik, mely a most debütált játékhoz hasonlóan DirectX 11 kompatibilis.
#img1#
Jelenleg csak az AMD/ATI kínálatában lelhető fel ilyen termékcsalád, még pedig az idén ősszel bejelentett, HD5800/5900-as sorozatú széria. Sajnos ezek az újgenerációs kártyák egyelőre nem csak ritkák, hanem meglehetősen drágák is, bár nem elhanyagolható szempont, hogy a gyártó egy DiRT 2 letöltési vouchert is mellékel ezekhez a termékekhez. Az AMD/ATI nagy riválisa, az Nvidia idén még mindenképpen kimarad a jóból, vagyis egyelőre nem rendelkezik DirectX 11 kompatibilis termékekkel, melyek megérkezésére a jövő év elejéig várnunk kell.
A DiRT 2 természetesen nem csak DirectX 11-képes számítógépeken futtatható, hanem régebbi masinákon is, ekkor persze le kell mondanunk a legújabb effektekről.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/laptop/2011/04/01/ilyen-eddig-meg-nem-volt/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





