Connect with us
Hirdetés

technokrata

Leáll Nagyigmándon a Nypro Hungary

Dotkom

Leáll Nagyigmándon a Nypro Hungary

A nap bukása.

Az amerikai tulajdonú Nypro Hungary Műanyag-technikai Kft. bejelentette, hogy augusztus végéig leállítja a termelést nagyigmándi üzemében. A 2003-ban nyitott nagyigmándi gyárban fröccsöntött műanyagalkatrészeket készítettek, amelyek 90 százalékát a komáromi Nokiának szállították. A társaság már 2007 decemberében, a rendelések visszaesése, valamint a hosszú távú rendelések hiánya miatt megkezdte a termelés leépítését és az alkalmazotti létszám csökkentését. A kilencszáz főből több mint nyolcszázat fokozatosan elbocsátottak. A kft. 2008 végén még abban bízott, hogy akár új üzletágakban is szerezhet újabb megrendeléseket, amelyek a létszám újbóli növelését is eredményezhetik (Napi, 2008. november 27.). Most viszont a dolgozók utolsó csoportjától, 57 alkalmazottól válnak meg és a hónap végén lehúzzák a rolót. A Napi információja szerint a Nypro nem adja fel véglegesen a nagyigmándi telephelyet: a logisztikai és projektmenedzseri tevékenységet folytatják, de a termelést határozatlan ideig szüneteltetik. A Nyprót (Nylon Product) 1955-ben alapították az Egyesült Államokban, a társaság ma már a világ 16 országában van jelen és több mint 12 ezer embert foglalkoztat.



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2010/08/12/leall-nagyigmandon-a-nypro-hungary/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés