Connect with us

Hirdetés

technokrata

Szamurájkarddal fenyegetőzött Mark Zuckerberg

zuckerberg

FrissInfo

Szamurájkarddal fenyegetőzött Mark Zuckerberg

Kép: Mark Lennihan | Forrás: TASR

Szamurájkarddal fenyegetőzött Mark Zuckerberg

Tömeges leépítés helyett pedig inkább elüldözné a nem elkötelezett dolgozókat.

Gyors egymásutánban két színes beszámoló is érkezett Mark Zuckerberg kapcsán, és egyik sem vet jó fényt a Facebook, avagy újabban Meta alapítójára.

A metaverzummal állítólag már rögeszmés jellegű kapcsolatot ápoló férfiról elsőként a közösségi hálózat harmincadik dolgozója emlegetett fel pár sztorit a TikTokon, Noah Kagan 2005-ben kilenc hónapot dolgozott programozóként a cégnél, 2014-ben pedig könyvet is kiadott az ott töltött idejéről.

Állítása szerint az akkoriban a húszas éveinek legelejét taposó Zuckerbergnek enyhén szólva sem volt az erőssége a dolgozók motivációja, neki nem tetsző fejlemények láttán kedvesen olyan dolgokat mondott, mint például „szájon váglak, ha nem készülsz el gyorsabban”, vagy épp „feldarabollak a nagy kardommal”. Az utóbbi fenyegetőzés során a szavainak nyomatékosítása érdekében szamurájkardot tartott a kezében, Kagan azóta sem tudja, hogy miért volt egyáltalán katanája Zuckerbergnek.

Az ennél aktuálisabb ügyre rátérve a Meta csütörtökön megtartotta a legutóbbi kérdezz-felelek eseményét a dolgozókkal, ennek során a frusztrált Zuckerberg bejelentette, hogy sokkal agresszívebb célokat fog kitűzni, ezzel befűtve a dolgozók talpa alá.

„Realisztikusan nézve valószínűleg nagyon sok olyan ember van itt a cégnél, akiknek nem kellene. Abban bízom, hogy az elvárások megemelésével elég forróvá válik a levegő néhányatok számára az önkéntes felmondáshoz, ez a fajta természetesen kiválasztódás számomra megfelel”

– árulta el teketóriázás nélkül a terveit Zuckerberg.

A techcégek javához hasonlóan a Facebook is drámaian visszavágta az idén felvenni kívánt dolgozók számát, hiszen az általános gazdasági nehézségek mellett egyre nehezebb a hirdetések eladása, és a termékeinek felhasználói bázisai sem nőnek a kívánt mértékben. A tavalyi utolsó negyedévben a Facebook napi szinten aktív felhasználóinak száma még csökkent is, 1,93 milliárdról 1,929 milliárdra.

IDÉN MÁR A PIACI ÉRTÉKÉNEK FELÉT ELVESZÍTETTE A META, ÍGY ÉRTHETŐ ZUCKERBERG FESZÜLTSÉGE, BÁR A KRITIKUSAI SZERINT NEM SEGÍT A VÁLLALAT HELYZETÉN AZ ÖRÖKÖS METAVERZUMOZÁSA, TALÁN NEM CSAK EGYES DOLGOZÓKNAK KELLENE ÚJRAÉRTÉKELNIÜK A PRIORITÁSAIKAT.

Forrás: ORIGO

További FrissInfo

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés