Connect with us
Hirdetés

technokrata

Ők már biztosan megutálták a Cisco-t

Dotkom

Ők már biztosan megutálták a Cisco-t

A cég átalakul, ezt viszont több ezer ember bánja.

Nincs könnyű helyzetben a Cisco, a hálózati eszközöket gyártó vállalat ugyanis úgy döntött, hogy elküldi az alkalmazottainak 7%-át, azaz nem kevesebb, mint 5500 embert. A drámai lépésre azért van szükség, mert az amerikai vállalat az eddigi hardverközpontú fejlesztési irányt inkább szoftveresre cseréli, azaz a jövőben sokkal inkább a szolgáltatásaikkal, semmint a kézzel fogható termékeikkel keresik majd a vásárlók kegyeit.

ThinkSmart-Technologies-bought-by-Cisco-e1348705926591

Nem meglepő módon kulcsszerepet kaphat a fejlesztési stratégiában az Internet of Things, azaz a Dolgok Internete is, hiszen a világhálóra kötött eszközök már eddig is közel álltak a céghez. Emellett újgenerációs adatközpontok és felhőalapú megoldások fejlesztésébe is nagy energiákat fektetne az amerikai gyártó. Ehhez viszont új, más megoldásokban jártas alkalmazottakra van szükség, ezért is döntöttek a nagyméretű leépítés mellett.

Az azonban egyáltalán nem biztos, hogy jó ötlet ilyen drámaian átalakítani a céget, hiszen a lojális munkavállalók elküldése az egyik legrosszabb, amit egy vállalat elkövethet. Így nem tudni, hogy a még ott dolgozó, szakmailag felkészült emberek hogyan fogadják majd a leépítési hullámot és végül ők maguk nem-e néznek új álláslehetőség után. Akár így, akár úgy, de az már tény, hogy a Cisco-nak ez az egész lépés elképesztően sok pénzébe kerül, már most elköltötték a tavalyi bevételük felét.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

privát

Kütyük

Szerezd vissza a mobilod privát szféráját!

2021. július 29. csütörtök
huawei

SmartWatch

Már játszani is lehet a Huawei legújabb okosóráján

2021. július 29. csütörtök
apple watch 3 okosóra okoseszköz

Kütyük

Mennyire éri meg Apple Watch 3 okosórát venni?

2021. július 26. hétfő
honor
note

SmartPhone

Úgy néz ki a Galaxy Note szériának befellegzett

2021. július 22. csütörtök

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu