Dotkom
Újabb 400 embert küld el az MTelekom
A Magyar Telekom megállapodott az érdekképviseletekkel a 2010. évi anyavállalati bérfejlesztésről, létszámleépítésről és a béren felüli juttatások csökkentéséről – tette közzé a társaság a BÉT honlapján.
Megállapodás született arról is, hogy a Társaság a Kollektív Szerződés alapján fizetett többlet-végkielégítés mértékét 2011-2014 között több lépésben az egyharmadára mérséklik. A cég ugyanakkor 2010-ben 1,5 százalékos bérfejlesztésnek megfelelő mértékű éves célprémium keretet biztosít a dolgozóknak. A létszámleépítés 400 munkavállalót érint, mely azonban nem tartalmazza a vezetői és a nyugdíjazással megvalósítható munkaviszony megszüntetéseket – áll a közleményben. Az elbocsátási költségek teljes összege megközelítőleg 7 milliárd forint, melynek döntő hányadát 2009. negyedik negyedévben könyvelik el, és csak a kisebbik rész terheli a 2010-es évet. A leépítés pontos létszámát és az elbocsátási költségek pontos összegét az év végén, a részletek ismeretében közli a társaság. A döntés eredményeként 2010-re mintegy 6,5 milliárd forintos megtakarítást várnak a 2008. évi, végkielégítéssel kapcsolatos ráfordítások nélküli Teljes Munkaerő Menedzsment (TMM) költségekhez képest, amely több mint 5 százalékos költségcsökkentést jelent két év alatt. Tavaly az anyavállalatnál valamint a magyar leányvállalatoknál a TMM költség 121 milliárd forintot tett ki a végkielégítések nélkül.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2009/09/16/ujabb-400-embert-kuld-el-az-mtelekom/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





