Connect with us

Hirdetés

technokrata

IFS: 25 százalékos növekedés

Dotkom

IFS: 25 százalékos növekedés

A vállalatirányítási rendszereket gyártó IFS bejelentette, hogy 25 százalékos üzemieredmény-növekedést ért el, a tanácsadásból származó nyereség is az előrejelzéseknek megfelelően növekedett, csakúgy, mint a karbantartásból és terméktámogatásból származó bevétel, ami a gazdasági visszaesés ellenére hét százalékkal emelkedett.

A magyarországi leányvállalat újabb középvállalati ügyfelek megszerzésével, valamint számos meglévő ügyfél esetében rendszerfrissítéssel és újabb modulok, szolgáltatások értékesítésével teljesítette a célkitűzéseket. Az IFS Hungary Kft. 2008-ban az előző évhez képest 15 százalékos árbevétel-növekedést ért el. Az IFS 2008-as eredményeit nem befolyásolta jelentősen a globális pénzügyi válság hatására kialakuló recesszió, mert a légi- és hadiipari szektor számára kínált karbantartási és logisztikai megoldások tekintetében az IFS 2008-ban is megőrizte vezető szerepét. A társaság szerint a recesszió hatásai legalább 2009 végéig éreztetik majd hatásukat, ennek megfelelően az it-beruházások eltolódhatnak, a folyamatban lévő projektek pedig lelassulhatnak – olvasható a svéd társaság közleményében.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés