Dotkom
Kiszámítható osztalék a Magyar Telekomtól
A vártnak majdnem pontosan megfelelő, 74 forintos részvényenkénti osztalékot fizet részvényeseinek a Magyar Telekom. A távközlési részvény árfolyama az elmúlt évben alig volt tekintettel az állampapírhozamok alakulására.
A Magyar Telekom bejelentette, hogy a közgyűlésre beterjesztendő javaslat szerint tavalyi nyeresége terhére részvényenként 74 forint osztalékot fizetne ki a részvényeseknek. Az igazgatóság azután döntött így, hogy jóváhagyta a társaság beszámolóit és elfogadásra javasolja az április 25-re összehívott közgyűlésnek. Az osztalék mértéke – mint a társaság fogalmaz – összhangban van a cég stabil pénzügyi helyzetével és erős tavalyi készpénztermelésével. Ugyanakkor megerősítették, hogy céljuk továbbra is értékteremtő akvizíciók végrehajtása, az eladósodottsági rátát pedig a 30-40 százalékos sávban kívánják tartani. A részvény pozitívan reagált a bejelentésre, de a lelkesedés nem volt határtalan, minthogy az osztalék mértéke nem tért el a várakozásoktól.
A befektetők vásárlási kedvét az utóbbi időben bekövetkezett hozamemelkedés is mérsékelhette. Általánosan elterjedt vélekedés, hogy a Magyar Telekom árfolyamát – a cég teljesítménye mellett – leginkább a magyar kockázatmentes hozam (állampapírhozam), tágabban értelmezve pedig a makrogazdaság állapota határozza meg. A Telekom árfolyamának eszerint akkor kellene emelkednie, amikor a magyar államkötvények árfolyama is emelkedik, mivel ekkor hozamuk csökken, ami felértékeli az elmúlt években stabilan 70 forint körüli osztalékot. Tavaly viszont egészen rövid időszakoktól eltekintve az állampapírok árfolyamát mutató MAX index görbéje nem sok hasonlóságot mutatott a Magyar Telekom grafikonjával (lásd az ábrán). A kibontakozó és az év nagy részére jellemző hozamcsökkenési hullám ellenére a Telekom árfolyama 900 és 1000 forint között mozgott. Nyáron a subprime-válság első hulláma tépázta meg, ősszel pedig a Telekom Slovenije privatizációjának előrehaladtával az osztalékkal, pontosabban annak esetleges elmaradásával kapcsolatos félelmek tartották nyomás alatt. Márciusban pedig nem a részvény követte a hozamok alakulását, hanem inkább az államkötvények árfolyama zuhant a Telekom után, a kockázatvállalási hajlandóság globálisan tapasztalható csökkenése miatt.
Az utóbbi fél évben a külföldi intézményi szereplők, illetve a külföldi brókercégek elemzői sem tekintenek túl nagy lelkesedéssel a papírra, az utóbbiak sokszor a növekedés hiánya miatt fanyalognak, kiemelve, hogy a régióban több olyan távközlési cég is van, amelynek növekedési kilátásai jobbak. Ez éles ellentétben áll a hazai intézmények és elemzők véleményével, akik a mostani árszinten általában az egyik legjobb befektetésnek tartják a távközlési papírt, annak ellenére, hogy az ötéves kötvény jelenleg alig fizet kevesebbet, mint amit osztalékágon a Magyar Telekomtól várhatunk.
Az osztalék részvényenként 74 forint lesz
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2008/03/18/kiszamithato-osztalek-a-magyar-telekomtol/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





