Connect with us

Hirdetés

technokrata

A legjobb évét zárta tavaly Magyarországon a Sony Ericsson

Dotkom

A legjobb évét zárta tavaly Magyarországon a Sony Ericsson

Az eddigi legtöbb készülék értékesítésével a legjobb évét zárta tavaly Magyarországon a Sony Ericsson.

Ez alapvetően a piac növekedéséből adódott, a társaság piaci szerepe ugyanis nem változott a korábbi évhez képest – mondta a Napinak Wágner Tibor, a Sony Ericsson kelet-európai igazgatója. Így a cég továbbra is a második helyet foglalja el az értékesítési forgalom alapján, ami a piac negyedét jelenti. A magyarországi mobiltelefon-piac tavaly tíz százalékkal nőtt 2006-hoz képest, 2,6-2,7 millió telefon talált gazdára itthon. A Sony Ericsson világviszonylatban 10 százalék körüli értéket ért el. Németh Tibor, a Sony Ericsson Magyarország kereskedelmi vezetője arról számolt be, hogy a társaság új mobilinternetes, multimédiás termékeket vezet be a piacra. A Xperia márkával a webes felhasználók körét szeretnék bővíteni. A cég a fejlődő, például az afrikai piacra fejlesztette ki rádiós mobiltelefonját, de a társaság képviselői szerint az európai piacon is lesz igény erre a rádiótelefon készülékre. A cég tovább erősíti jelenlétét a zenei készülékek és a walkmanek piacán is, sőt – színében és formavilágában – kifejezetten a nők számára is kitaláltak egy telefont. A prémium kategóriától az alsóbb szegmensig tehát mindenben lépett a cég – összegezte Németh.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés