Connect with us

Hirdetés

technokrata

Most már ne vegyen HD DVD-lejátszót!

Dotkom

Most már ne vegyen HD DVD-lejátszót!

A Toshiba feladhatja a harcot az új típusú DVD-k versenyében.

A Toshiba megszüntetheti a HD DVD szabvány támogatását – ismerte el a társaság az erről szól lapértesülésekre reagálva. Ezzel eldőlhet az új típusú, a réginél sokkal jobb képet nyújtó és jóval több film egy lemezen való eltárolását lehetővé tevő új DVD-formátumok közötti verseny, azaz a Sony Blu-ray megoldása lehet a győztes.

Az utóbbi mellett szól, hogy öt nagy hollywoodi filmstúdió csak Blu-rayban jelenteti meg filmjeit – legutoljára a Warner Bros jelentette be, hogy megszünteti a HD DVD-s kiadást. A Wal-Mart, a világ legnagyobb áruházlánca szintén egyértelműen a Sony technológiája mögé állt, csak Blu-ray-lejátszókat forgalmaz. (A két szabvány sem a régi DVD-lejátókkal, sem egymással nem kompatibilis.) Végül az egyik nagy amerikai videokölcsöző lánc, a Netflix is bejelentette, hogy csak az utóbbi szabvány szerint rögzített filmeket tart készletében.

A Sony 30 évvel ezelőtt elvesztett egy szabványharcot: a VHS legyőzte a cég Betamax rendszerét, így az lett a hagyományos videomagnók technológiája az előbbi. Most főként annak köszönheti sikerét, hogy PlayStation 3 videojáték-konzoljába beépít egy Blu-ray lejátszót, és a tulajdonában lévő filmstúdió is természetesen egyből emellé állt.

Szakértők szerint a szabványháború lezárultával felfuthat az új típusú DVD-k terjedése, mert a vevők eddig a bizonytalanság miatt tartózkodtak a vásárlástól.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés