Dotkom
Teljes körű elektronikus ügyintézés Tokajban
A hegyaljai város kétszeresen is vezető az elektronikus önkormányzati fejlesztésekben: az országban elsőként vezetett be komplex mobiltelefonos ügyfélszolgálati rendszert, valamint önerőből megvalósította a teljes körű e-ügyintézést az ASP (alkalmazásszolgáltatói) konstrukciónak köszönhetően .
A Zempléni Településszövetség Napján ünnepélyes keretek között mutatták be Tokaj elektronikus és mobiltelefonos ügyfélszolgálati rendszerét, amely az IND által fejlesztett KET-KIT és KET-KITmobil nevű megoldásokon alapul.
Tokaj város önkormányzata Magyarországon az elsők között ismerte fel az internetes megjelenés fontosságát és már 1998-ban elkészítette portálját a www.tokaj.hu -t, amely mindmáig az egyik legkorszerűbb az önkormányzati weboldalak között, és az egyetlen ilyen honlap, amely valóban bevételt termel a városnak, az oldalon működtetett online borkereskedésnek köszönhetően. 2005-ben, az elektronikus ügyintézés lehetőségét megteremtő, a közigazgatási eljárásról szóló 2004. évi CXL. Törvény (Ket.) hatályba lépésével a város vezetése az elektronikus ügyintézés megvalósítását tűzte ki céljául. Figyelemreméltó, hogy Tokaj számára nem állt rendelkezésre pályázati forrás, saját szűkös költségvetéséből kellett megvalósítania a feladatot. A Ket. előírásainak való sikeres megfelelésre kézenfekvő választás volt az IND KET-KIT csomagja. Segítségével az önkormányzat megvalósítja az EU Common List of Basic Public Services ajánlása szerinti 4. szintű, azaz teljes körű elektronikus ügyintézést.
Az m-ügyfélkapcsolati rendszernek köszönhetően az ügyfelek bejelentéseket, tehetnek, ügyfélfogadási időpontot foglalhatnak, szavazhatnak, tájékozódhatnak ügyeik állásáról, és számos egyéb módon kommunikálhatnak az önkormányzattal. Alkalmas a Ket. által, mobiltelefonon lehetővé tett ügyintézési cselekmények (idézés, értesítés, hiánypótlási felszólítás, stb.) bonyolítására is.
Ezzel a fejlesztéssel Tokaj az első hazai önkormányzat, amely interaktív mobiltelefonos ügyfélszolgálati rendszert vezetett be. A JAVA kliens előnye, hogy az ügyfeleknek nem kell bonyolult kódszavakat, telefonszámokat megjegyezniük, a könnyen kezelhető menürendszer segítségével szerteágazó funkcionalitást használhatnak.
A bevezetés három lépésben történik: 2006 szeptemberében egy szűkített funkcionalitású, az úgynevezett ’pilot’ rendszer indul el, amely az ügyfelektől érkező beadványok fogadását és az időpontfoglalást teszi lehetővé (CLBPS 3. szint). Ezt követi, ez év októberében a mobil-ügyfélkapcsolati megoldás élesítése. A teljes funkcionalitású ügyintézési rendszer 2007 januárjától érhető majd el.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2006/09/21/teljes-koru-elektronikus-ugyintezes-tokajban/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





