Dotkom
Az ország első elektronikus bérletrendszere
Chipkártyás buszbérlet Siófokon.
Siófokon bemutatták az ország első elektronikus bérlet rendszerét, mely megfelel a legmagasabb Európai Uniós igényeknek is. A 15 millió forintos beruházástól az utazás magasabb minőségét várják és pontos adatokat a forgalom-szervezés számára.
A Kapos Volán és lengyel partnere már 2002-ben megkezdte a Magyarországon egyedülálló multimédiás utas-tájékoztató, jegykiszolgáló és jegyérvényesítő rendszert tervezését. A projekt első fázisaként a siófoki tömegközlekedési járművek fedélzetére kerültek a berendezések.
Mivel a beépített jegyérvényesítő rendszer alkalmas volt az elektronikus igazolványok kezelésére is, lehetővé vált a most bevezetett chipkártyás bérletekkel gyorsabbá, pontosabbá tenni a bérlettel utazók kiszolgálását. A Kapos Volán vezetése a részletes forgalmi adatok feldolgozásától további minőségjavulást ígér a helyi járatokon utazóknak.
A napokban üzembe helyezett rendszer rögzíti, hogy hol szállnak fel a járatra az utasok, és lehetővé teszi egy-egy megállóhely forgalmának pontos megállapítását, így a megfelelő informatikai háttérrel együtt komoly segítséget nyújthat majd a forgalom-szervezésben.
A Balaton fővárosaként is emlegetett Siófokon évente 3,5 millió utast szállítanak a Kapos Volán menetrend szerint közlekedő helyi járatú autóbuszai. Az utasok mintegy harmada a nyári idegenforgalmi főidényben száll fel a társasgépkocsikra, a siófoki bérletek száma pedig 2.200-2.500 között mozog.
A siófoki pilotprojekt tapasztalatai alapján a Volán egész Somogy megyében át fogja szervezni az autóbuszon való utazást.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2004/04/15/az-orszag-elso-elektronikus-berletrendszere/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





