Dotkom
Nortel Networks: a profitfigyelmeztetések ellenére a várakozásoknak megfelelően alakul a harmadik ne
A harmadik negyedévre vonatkozóan a telekommunikációs eszközöket gyártó vállalatok közül szinte mindegyik csökkentette forgalmi előrejelzését. Ezért is meglepő a Nortel bejelentése…
Miután a kanadai Nortel Networks már kétszer is csökkente harmadik negyedévre vonatkozó prognózisát, mely szerint a tavalyi azonos időszakához képest idén 15 százalékos forgalomcsökkenést valószínűsít a harmadik negyedévre vonatkozóan, a távközlési-berendezésgyártó most igen csak meglepte a piacot azon bejelentésével, miszerint a várakozásoknak megfelelően a negyedéves árbevétel eléri a 2,36 milliárd dollárt. A Nortel forgalma a második negyedévben 2,77 milliárd dollár volt, a tavalyi második negyedévi 4,6 milliárd dollár helyett.
A kanadai társaság a következő év második negyedévében számít a profit tartományába való visszatérésre, bár ahhoz szakértők szerint még további költségtakarékossági intézkedések szükségesek. A társaság vezérigazgatója, Frank Dunn úgy véli, hogy 2003. második negyedévében a jelenleg veszteséges társaságnak már sikerül elérnie a „break even” pontot. A vállalat augusztus végén további 7.000 munkahely leépítését vette tervbe a következő fél évben, így a cég létszáma 3 év alatt 95.000 főről 35.000-re apadt.
A hír hatására a Nortel 10%-ot erősödött.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2002/10/13/nortel-networks-a-profitfigyelmeztetesek-ellenere-a-varakozasoknak-megfeleloen-alakul-a-harmadik-ne/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





