Connect with us

Hirdetés

technokrata

Elon Musk szerint az elhunytak emlékei továbbvihetőek lesznek

elon musk

Digitalizáció

Elon Musk szerint az elhunytak emlékei továbbvihetőek lesznek

Elon Musk szerint az elhunytak emlékei továbbvihetőek lesznek

A Tesla által tervezett Optimus nem csupán egy gyári munkára alkalmas robot lesz Elon Musk szerint.

Még tavaly, a Tesla AI Day nevű fejlesztői konferencián állt elő azzal a különös fejlesztéssel Elon Musk, amit Tesla Botnak, illetve Optimusnak neveztek el. Egy humanoid robotról van szó, ami a milliárdos szerint egy sokoldalú felhasználást kutató program részeként készül.

Musk nemrég a Business Insidernek adott interjúban is felhozta a témát, és azt mondta: a robot szerinte képes lesz továbbvinni egy ember emlékeit, illetve személyiségjegyeit. Muskék eredetileg az amerikai munkaerőhiányt akarták orvosolni a fejlesztéssel, de a szakértők rájöttek, hogy a projekt ennél sokkal izgalmasabb lehetőségeket rejt.

Musk az interjúban azt is mondta, szerinte nem lehetetlen feladat, hogy az emberi agy kapacitását letölthetővé tegyék, majd az egészet egy robotba rakják, ami így sokkal okosabb lehet. Szerinte az emberek is sokkal könnyebben megbarátkoznának egy olyan szerkezettel, ami őrájuk hasonlít, és úgy is viselkedik.

Hogy a fejlesztésből mikor lesz használható, a gyakorlatban is megmutatkozó változat, azt persze még nem tudni. Musk ugyanakkor elég optimista, és úgy véli, hogy az első prototípus már idén elkészülhet.

Forrás: HVG

További Digitalizáció

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés