Connect with us
Hirdetés

technokrata

Egyeztetést sürget a szakma: augusztusig kell szabályozni a vendégmunkás helyzetet

E-gazdaság

Egyeztetést sürget a szakma: augusztusig kell szabályozni a vendégmunkás helyzetet

Egyeztetést sürget a szakma: augusztusig kell szabályozni a vendégmunkás helyzetet

Érthető és üdvözlendő a kormány törekvése a vendégmunkások helyzetének áttekintésére és újraszabályozására, ahogy célként a hazai munkaerőtartalékok mobilizálása is. Az összetett kérdés szabályozásánál társadalmi és gazdasági szempontokat is figyelembe kell venni, ezért kiemelt szerepe lesz az érintettek bevonásával szervezett társadalmi egyeztetésnek.

Mindezt ráadásul viszonylag hamar meg kell oldani, mert ha augusztus végéig nem nyílik újra valamilyen életszerű formában a vendégmunkások toborzásának lehetősége, az onnantól időarányosan egyre nagyobb károkat okoz az érintett ágazatoknak.

Teljesen érthető, sőt ígéretes a kormányzat azon törekvése, hogy felülvizsgálja és újraszabályozza a vendégmunkások helyzetét és munkavállalásuk feltételeit. Ugyanígy régóta aktuális a hazai munkaerőtartalékok mobilizálása is, itt már nagyon hosszú évek óta nem volt érdemi előrelépés.

,,Mindig mindenen van mit javítani, különösen egy ilyen gazdaságilag és társadalmi szempontból is kényes és fontos területen”

‒ mutatott rá a rendelet kapcsán a helyzetre Horváth Tamás, az egyik legnagyobb hazai munkaerőkölcsönző, a Menton Jobs vezetője.

Azok, akik napi szinten foglalkoznak ezzel, legyenek bár munkaerőkölcsönzők vagy foglalkoztatók, jól látják az eddigi szabályozás gyengéit és erősségeit is. Látni kell, hogy korábban is a régió legszigorúbb szabályozása volt érvényben Magyarországon, heti rendszerességű ellenőrzésekkel. A korábbi előírások alapján nagyjából 15 kölcsönző és 20-30, a nemzetgazdaság szempontjából fontos nagyvállalat hozhatott be embereket a megnevezett országokból, így a joghatóság is koncentráltan tudott kiadni engedélyeket, fókuszálni tudta erőforrásait. Ennek liberalizációján érdemes gondolkodni, miközben mind a gazdaság, mind a nemzetbiztonság szempontjából érdemes fenntartani a jogosultakkal szembeni magas elvárásokat. Szintén felülvizsgálatot igényelhet az engedélyezett országok listája, és tény, hogy a különböző országokból, kultúrákból érkezett emberek nem egyforma sikerrel illeszkednek be a magyarországi közösségekbe.

,,Mindezzel kapcsolatban rengeteg tapasztalat gyűlt össze a kölcsönzőcégeknél, ide értve a vízumügyintézést, a szállásolást, az előszűrést, a beilleszkedéshez szükséges folyamatos támogatást, kultúrák közötti közvetítő szerepet is”

‒ hívta fel a figyelmet Horváth Tamás. A magas hozzáadott értéket mi sem igazolja jobban, minthogy az itthon működő nagyvállalatok, bár saját hatáskörben is toborozhattak volna munkaerőt, mégis kölcsönzőket vettek igénybe például az ukrán vagy szerb vendégmunkások toborzásához, és ez az ázsiai munkavállalókra fokozottan igaz lesz.

Természetes, hogy felkérés esetén a teljes ágazat készen áll tapasztalataival támogatni a kormányzat törekvéseit, és részt venni egy témában szervezett kerekasztal munkájában, ide értve azon cégek képviselőit is, akik nagy számban foglalkoztatnak ma külföldi munkaerőt. A cégvezető kifejtette: mindenkinek az lenne az érdeke, hogy egy többéves távlatban is kiszámítható, stabil szabályozás lépjen életbe, ahol egyaránt érvényesülnek a társadalom és a gazdasági prosperitás szempontjai.

Csak támogatni lehet azt a törekvést is, hogy a lehető legtöbb állás magyar munkavállalókkal legyen feltöltve, vendégmunkásokat pedig csak végső esetben alkalmazzanak. Érdemeben csökkentené például a vendégmunkások számát, ha a rendszer a jelenlegi röghözkötés helyett rugalmasabban tudná kezelni a szezonális igényeket, évente akár több helyen is dolgozva.

,,A fenti feladatok ráadásul hosszan nem halogathatók”

‒ hívta fel a figyelmet a szakember. Ha nagyjából augusztus végéig nem rendeződik a kérdés, az az eltelt idővel arányosan egyre nagyobb károkat okoz a gazdaságnak. Először a növekedést fékezné, de előbb-utóbb bizonyos területeken magával hozná a megrendelésállomány csökkenését, de akár bizonyos cégek ellehetetlenülését is.


További friss híreket talál a Technokrata főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

További E-gazdaság

Hirdetés
Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés