Connect with us
Hirdetés

technokrata

Elégedetlenek a felhasználók az új Facebookkal

Dotkom

Elégedetlenek a felhasználók az új Facebookkal

Több mint egymillió ember szavazott a Facebook közösségi oldal változásai ellen.

Az új felületen nagyobb hangsúlyt kapnak a státusz üzenetek, sokak szerint a rivális Twitterre kezd hasonlítani. A szavazók 94 százalékának nem tetszik az új kinézet. A Twitternek jelenleg 1,78 millió felhasználója van, a Facebooknak 175 millió, írta meg a BBC.

A szájt alapítója, Mark Zuckerberg védelmébe vette a változtatásokat. Szerinte nem változik olyan gyakran a kinézet, és a nyílt párbeszéd előnyeiről beszélt. Ennek segítségével jó irányba fog haladni a közösségi oldal, mondta el a cég vezetője.

A Facebook szóvivője elmondta, ez csak egy lépés a szájt fejlődésében, és a cél az, hogy az emberek mindenféle tartalmat megoszthassanak, és szűrhessenek. “Hálásak vagyunk a 175 millió felhasználónknak, és komolyan vesszük a visszajelzéseiket. Reméljük, hogy az emberek továbbra is fognak nekünk küldeni konstruktív, részletes kritikákat”.



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2011/04/01/elegedetlenek-a-felhasznalok-az-uj-facebookkal/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés