Dotkom
Újfent Straub Elek a Matáv elnök-vezérigazgatója
A Matáv Igazgatósága 2008. június 30-áig meghosszabbította Straub Elek vezérigazgatói megbízását.
A Matáv Igazgatósága 2003. május 19-ei ülésén tagjai közül ismételten Straub Eleket választotta meg elnökének igazgatósági tagsága időtartamára (mint arról már korábban tájékoztatást adtunk: a Matáv Közgyűlése 2004. április 28-i ülésén az Igazgatóságba választotta Straub Eleket 2007. május 31-jéig). A Matáv Igazgatósága – nagyra értékelve vezetői teljesítményét – döntött arról is, hogy 2008. június 30-ig meghosszabbítja Straub Elek vezérigazgatói megbízását, így a továbbiakban is a Matáv elnök-vezérigazgatójaként folytatja munkáját.
Straub Elek és az általa irányított vállalat az elmúlt években több szakmai és társadalmi elismerésben részesült. 1999-ben Straub Elek megkapta az Év Menedzsere magyarországi díjat, 2000-ben pedig az Év Vezérigazgatója nemzetközi díjat. Straub Eleket 2003. május 15-én két évre a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara elnökének választották meg. 2004 áprilisában megkapta a “Német Szövetségi Köztársaság Érdemrendjének I. osztályú Érdemkeresztjét”.
A Matáv Igazgatósága ugyanezen a napon arról is döntött, hogy 2004. május 31-jével megszűnik a Matáv stratégiai és nemzetközi vezérigazgató-helyettesi pozíciója. A továbbiakban a Matáv Csoport Központi Stratégiai Szervezete a vezérigazgató közvetlen irányításával fog működni. A megbízott vezérigazgató-helyettes, Balogh András 2004. június 1-jétől a Matáv Csoport Központi Stratégiai Szervezet vezetőjeként határozatlan idejű kinevezéssel, változatlan tartalommal és felelősségi körrel folytatja munkáját.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2004/05/21/ujfent-straub-elek-a-matav-elnok-vezerigazgatoja/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





